A briteknél is vita van a kórházlistáról

2005.03.17. 16:30

A brit egészségvédelmi bizottság várhatóan vizsgálatot indít a londoni St Mary´s kórház szívbetegei között tapasztalt halálozási ráta ügyében. A számokra akkor derült fény, amikor a Guardian című lap nyilvánosságra hozott egy listát a szívbetegek halálozási arányairól az egyes kórházakban. Magyarországon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár készített listát a kórházakról, ám ezt a kórházak neve nélkül tette közzé.

A Guardian című brit lap listát tett közzé a brit kórházakról az alapján, hol milyen arányban haltak meg a szívbetegek. A lista nagy vihart kavart. A szívsebészek társaságának elnöke ugyanakkor támogatta a lista nyilvánosságra hozását, mondván: elfogadhatatlan, hogy a betegek nem tudhatják, melyik intézményben, melyik orvos keze alatt hal meg a legtöbb beteg.

A brit kormány szintén tervezte egy hasonló lista összeállítását, ezt még a tavalyi év végére ígérték, ám - technikai okokra hivatkozva - ezzel nem készültek el határidőre. Továbbra is azt ígérték viszont, hogy a több szakterületet is átfogó adatok hamarosan - fél éven belül - elérhetők lesznek egy nyilvános weboldalon. Ezt követően hozta nyilvánosságra a Guardian a saját listáját.

A lap információi szerint a londoni St Mary´s kórházban 241 operált beteg közül 20 halt meg ugyanannál a kezelőorvosnál. Az orvos ugyanakkor azt állította, hogy 415 műtétet követően 14 betege halt meg. Azzal is védekezett, hogy vezető szívspecialistaként a bonyolultabb esetek kerülnek hozzá, ami miatt nála magasabb a halálozási ráta, mint azoknál a kollégáknál, akik az egyszerűbb esetekkel foglalkoznak. Az ügyben a brit egészségvédelmi bizottság várhatóan vizsgálatot indít.

Magyarországon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) hozott nyilvánosságra weboldalán egy listát a kórházak minősítéséről, viszont a kórházak nevét nem közölték. Az OEP főigazgató-helyettese elismerte, hogy az anonim adatok nem segítenek a betegeknek a tájékozódásban, úgy gondolja azonban, hogy ha a kórházak tudják, hogy értékelik a teljesítményüket, ez a minőség javulásához vezet. Bár a kórházakat csak kódszámmal jelölték meg, az azonban már ebből is kiolvasható, hogy az infarktusos betegeknek a legkisebb esélyük a kórházakban, a legtöbb pedig az orvosi egyetemeken van az életben maradásra.

 

A kórházszövetség elnöke aggályosnak tartja a rangsort. Golub Iván szerint előfordulhat, hogy hitelrontásért az intézetek vezetői közül többen bírósághoz fordulnak. A kórházszövetséggel ellentétben Takács Albert, az országgyűlési biztos általános helyettese kifogásolta, hogy az OEP nem nevezte meg az intézményeket. Szerinte a betegnek joga van tudni, hogy milyen színvonalú gyógyításra számíthat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK