A fegyvernyugvás meghosszabbításáról egyeztek meg a palesztinok

Vágólapra másolva!
Az Izraellel szembeni erőszak február óta tartó szüneteltetésének feltételes meghosszabbításáról állapodtak meg a palesztin frakciók csütörtökön Kairóban, cserébe az izraeli támadások beszüntetéséért.
Vágólapra másolva!

A Kairóban összegyűlt 13 palesztin csoport kedden kezdett egyeztetéseket az Izraellel való tűzszünet feltételeiről. Mahmúd Abbász a fórumon arra akarta rávenni a szélsőséges szervezeteket - így a Hamászt és az Iszlám Dzsihádot -, hogy csatlakozzanak ahhoz a tűzszünethez, amelyet ő és Ariel Saron izraeli miniszterelnök hirdettek meg február elején Sarm-es-Sejkben. A fegyveres harchoz ragaszkodó szélsőségesek Sarm-es-Sejk után csak egy átmeneti fegyvernyugvásba egyeztek bele.

"A résztvevők megállapodtak abban, hogy fenntartják a jelenlegi nyugalmi állapotot, ha cserébe Izrael kötelezettséget vállal mindenfajta támadás beszüntetésére és a foglyok szabadon bocsátására" - áll a nyilatkozatban. Ezzel megegyezően számolt be a dokumentum tartalmáról Szahar Habas, a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom központi bizottságának tagja is.

A csütörtöki nyilatkozat határozatlan időre szól - mondta az Iszlám Dzsihád egyik tisztségviselője. A fegyveres csoportok előzőleg egy határozott idejű tűzszünetet tartottak volna elfogadhatónak. A feltételes tűzszünet határideje 2005 végén lejár, ha Izrael addig nem teljesíti a palesztin csoportok követeléseit, beleértve a foglyok szabadon bocsátását - közölte Mohammed Nazzál, a Hamász egyik vezetője. A fegyveres csoportok előzőleg egy határozott idejű tűzszünetet tartottak volna elfogadhatónak.

A szélsőségesek a fegyvernyugvás ideje alatt nem torolják meg az izraeli támadásokat, "lehetőséget adva ezzel a nemzetközi közösségnek arra, hogy kötelezettségeinek teljesítésére szorítsa Izraelt" - hangoztatták magas rangú palesztin tisztviselők. A frakciók a vezető palesztin szervek reformjában is megegyeztek, a nyilatkozat szövege szerint a szélsőségeseknek lehetőségük lesz bekerülni egy újjáalakított Palesztin Felszabadítási Szervezetbe.

Pozitív lépésként értékelte a kairói megállapodást Ariel Saron izraeli kormányfő. Mint az izraeli miniszterelnöki hivatal közleményéből kiderül, Saron Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek nyilatkozott így, miután Mubarak telefonon tájékoztatta őt a kairói találkozó eredményeiről. Ugyanakkor az izraeli miniszterelnök hangsúlyozta: nem lehet haladást elérni a béketárgyalásokon "a terrorcsoportok feloszlatása nélkül". Kiemelte továbbá, hogy csupán támadásaik felfüggesztéséről van szó, s a megállapodás "ideiglenes jellegű".

Egy magas rangú, Saronhoz közel álló, névtelenségbe burkolózó izraeli tisztviselő közölte: Izrael mindaddig nem indít támadó jellegű hadműveleteket a palesztin fegyveres szervezetek ellen, amíg azok tiszteletben tartják a fegyvernyugvást. Emlékeztetett arra, hogy Izrael a február 8-i sarm-es-sejki találkozón kötelezettséget vállalt a katonai hadműveletek leállítására, ha a palesztin erőszakcselekmények teljesen megszűnnek, és tartja is magát ehhez a megállapodáshoz. Hozzátette azonban, hogy Izrael ezt a kötelezettséget egyedül a Palesztin Hatósággal szemben vállalta Saron és Mahmúd Abbász palesztin elnök találkozóján, s magától értetődően "fenntartja magának a jogot, hogy megakadályozzon készülő merényleteket és lesújtson a terroristákra".

"Az útiterv egyértelmű: Abbásznak le kell fegyvereznie a terrorcsoportokat, és reméljük, hogy a leszerelési folyamat előbb vagy utóbb meg is kezdődik" - mondta Mark Regev külügyminisztériumi szóvivő arra a rendezési tervre utalva, amelyet az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ dolgozott ki, s amelyet Izrael és a palesztinok is elfogadtak. "Az igazi próba az lesz, hogy mit tesz majd a Palesztin Hatóság. Kétlem, hogy amíg ezek a szervezetek le nem teszik a fegyvert, nyugalom lesz" - mondta egy vezető izraeli külügyi tisztviselő.