Szerte Szerbiában megemlékeztek csütörtökön a hat éve kezdődött Jugoszlávia elleni NATO-bombázás áldozatairól. A szerbiai és koszovói ortodox templomokban gyászmisét mondtak, a közjogi méltóságok és politikusok megkoszorúzták az áldozatoknak állított emlékműveket. A szerbiai parlament egyperces néma csönddel kezdte meg csütörtöki ülését.

Boris Tadic szerb elnök a háborúban meghalt gyerekeknek állított szobornál tette le a kegyelet virágait, azt hangoztatva, hogy "a szerb újkori történelem eme tragikus dátumát nem szabad elfeledni, nehogy megismétlődjék". Az 1999. március 24-én kezdődött, 78 napig tartó szakadatlan bombázásban nyolcvan gyerek vesztette életét Szerbiában. Csak becslések vannak arról, hogy összesen 2,5-3 ezer polgári lakos, katona és rendőr halt meg, az ország gazdasága 30 milliárd dolláros kárt szenvedett. A válság után közel 800 ezer albán menekült visszatért a tartományba, miközben elmenekült a szerbek kétharmada, közel 230 ezer ember, akiknek csupán töredéke tért vissza.

A NATO 19 tagországa azért támadta meg Jugoszláviát, hogy véget vessen Slobodan Milosevic szerb elnök karhatalma koszovói erőszakkampányának. A közvetlen kiváltó ok az volt, hogy Racak faluban negyven albán vesztette életét a szerb erők támadásában, de máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy az áldozatok albán fegyveresek vagy polgári lakosok voltak-e.

Ami Szerbia és a szerbek számára gyász, az a koszovói albánoknak ünnep, mivel a légi hadjárat után a szerb erők elhagyták a tartományt, Koszovó ENSZ-protektorátus lett, Belgrád pedig jóformán semmilyen befolyást sem tud gyakorolni a tartományban zajló folyamatokra. Ibrahim Rugova koszovói elnök az évforduló alkalmából gratulált a tartomány lakóinak, s azt hangoztatta, hogy március 24-e a szabadság napjaként fog bevonulni Koszovó történelmébe.

Szerbiában a NATO-bombázást továbbra is kivétel nélkül mindenki megbocsáthatatlan bűnténynek tekinti. A hat éve lebombázott épületek ma is érintetlenül éktelenkednek Belgrád központjában - szemközt a szerb kormány épületével is - emlékeztetve az országba érkező nyugati politikai vezetőket a közelmúlt tragikumára. Ugyanakkor egyfajta szemléletváltáson mégis átesett a szerbiai társadalom: a vezető politikusok egy része ma már nyíltan hangoztatja azt, hogy az országnak csatlakoznia kell a NATO-hoz, amit akár két-három éve még senki se mert megfogalmazni távlati célként sem.