Szakadni látszik a kirgiz ellenzék

Vágólapra másolva!
A szakadás jelei mutatkoztak vasárnap az Aszkar Akijev kirgiz elnök hatalmát három nappal korábban egyetértésben megdöntő kirgizisztáni ellenzék soraiban. Az ellentétek a hatalomért egymással versengő két parlament körül éleződtek ki.
Vágólapra másolva!
Fotó:EPA
Fotó:EPA

Kurmanbek Bakijev a leköszönő parlament felsőháza által pénteken kinevezett ideiglenes állam-és kormányfő és hívei nem ismerik el a vitatott tisztaságú - s a feltételezett csalások miatt az Akajev elnök elűzéséhez vezető ellenzéki megmozdulásokat kiváltó - február-márciusi választások nyomán létrejött új, egykamarás parlamentet, így vasárnap összehívták a kétkamarás régi törvényhozást.

Ugyanabban a biskeki épületben közben ülést tartott az új kirgiz parlament is, amelynek 22 képviselője tagja volt a régi parlamentnek is, és amelynek mandátumát érvényesnek fogadja el Feliksz Kulov, a kirgiz biztonsági erők csütörtökön kinevezett ideiglenes parancsnoka, akit a tüntetők szabadítottak ki a börtönből. Akajev ellenzéke egyik legkiemelkedőbb alakjának bebörtönzése mögött sokan politikai indítékot sejtenek, és a politikust Bakijev lehetséges ellenfelének tartják egy esetleges elnökválasztáson.

Kulov vasárnap a régi parlament képviselői előtt kijelentette: "Akár tetszik, akár nem, önöket öt évre választották. Ha az utcára szólítják az embereket, meghozom a szükséges intézkedéseket, hogy megállítsam önöket". Bakijev előző nap azt mondta, hogy a régi parlament, amely a hatalomváltáshoz vezető megmozdulásokat elindító déliek szerint alkalmasabb érdekeik képviseletére, mint az új parlament, törvényesen működhet a június 26-ra kitűzött elnökválasztásig.

A csütörtöki hatalomátvétel után a legfelsőbb bíróság érvénytelenné nyilvánította a márciusi kirgiz választások eredményeit, s megállapította, hogy az előző parlament Kirgizisztán legitim törvényhozó szerve. A közép-ázsiai volt szovjetköztársaság központi választási bizottsága ezzel szemben vasárnap érvényesnek fogadta el az új parlament mandátumát. Azambek Beknazarov főügyész arra az álláspontra helyezkedett, hogy mindkét parlamentet fel kell oszlatni, és elnöki kormányzást kell bevezetni az országban. Mindamellett leszögezte, hogy a régi parlament döntései továbbra is érvényesek. Kérte egyúttal a feleket a közöttük zajló vita befejezésére. "Ha nem jutnunk egyetértésre, nem kerülhetjük el a polgárháborút" - mondta.

A belpolitikai válság megoldása céljából Oroszország és az Egyesült Államok egybehangzó kérésére közvetítésre vállalkozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet. Jan Kubis EBESZ-főtitkár vasárnap meg is érkezett Biskekbe. A szervezet közép-ázsiai megbízottja közölte, hogy az EBESZ azt tervezi, hogy három független alkotmányjogász szakértőt küld az országba, mivel "sürgősen szükség van rájuk". Lojze Peterle szavai szerint a parlamenti konfliktus "nagyon-nagyon kényes ügy".

A vasárnapra virradó éjszaka egyébként nyugodtan telt a kirgiz fővárosban, ahol számos üzletet garázda elemek kifosztottak Akajev elnök elűzése után. A zavargásokban vasárnap közzétett adatok szerint a kirgiz rendfenntartó szervek közel negyven tagja és mintegy kétszer annyi polgári személy sebesült meg, 150 embert őrizetbe vettek.