Vádat emeltek a török rakihamisítók ellen

Vágólapra másolva!
Törökországban 15 személy ellen emelt vádat kedden az ügyészség az Isztambulban március elején 24 ember halálát okozó alkoholhamisítás kapcsán, s a vádlottak közül 11-re életfogytiglani büntetést kér.
Vágólapra másolva!

A metilalkohollal kevert ánizspálinkából, a rakiból öt áldozat a kispénzűek negyedének számító városnegyed, a Gaziosmanpasa negyed egyik vendéglőjében fogyasztott, melyet a 15 megvádolt ember látott el a pancsolt szesszel. A halált hozó törökpálinkát Bayrampasa negyed egyik garázsában kotyvasztották.

Az italmérgezési botrány nyomán a rakit törvényesen előállító török italgyár, a Mey Drinks SA kivonta a forgalomból összes Tekel márkájú rakiját, mert a bűnözők lopott Tekel-címkével árusították a hamisított ánizspálinkát. Az 5 millió 0,7 literes rakispalack polcokról való levétele volt a török történelem legnagyobb termékvisszahívási akciója.

A botrány kitörésekor a török hatóságok országszerte razziát tartottak a lepárlókban, és illegálisan előállított raki palackjainak ezreit kobozta el.