Mugabe elnök pártja nyerte a zimbabwei választásokat

Vágólapra másolva!
Robert Mugabe elnök 25 éve hatalmon lévő pártja nyerte a zimbabwei parlamenti választásokat - jelentette be részeredmények birtokában a dél-afrikai ország központi választási bizottsága pénteken, miközben az ellenzék vezetője, Morgan Tsvangirai tömeges csalásokkal vádolta meg a hatóságokat.
Vágólapra másolva!

A nyugodt körülmények között csütörtökön lezajlott részleges törvényhozási választások estig összesített szavazatai alapján a Mugabe vezette Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Front (ZANU-PF) már több mint 46 mandátumhoz jutott, szemben a legnagyobb ellenzéki erő, a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) által szerzett 32 képviselői hellyel.

Mivel 30 képviselőt maga az államfő nevezhet ki, a 150 tagú törvényhozásban Mugabe pártjának elegendő volt 46 mandátumot elnyernie ahhoz, hogy 76 fős egyszerű többségre tegyen szert.

Miközben a tíz országot tömörítő Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) választási megfigyelői pénteken arról beszéltek, hogy a zimbabwei választásokat szakszerűen és átláthatóan bonyolították le, az ellenzéket vezető Tsvangirai elítélte "a tömegesen elkövetett visszataszító csalásokat", és utcai tüntetéseket helyezett kilátásba.

Egyebek közt azt állította, hogy eltérés van a részvételi adatok és az összesített szavazatok száma között, s azzal vádolta a kormányt, hogy kukoricaosztási programjával befolyásolta a vidék szavazását. Az ellenzék főleg a nagy és közepes városok szavazóinak köszönhetően jutott mandátumokhoz, míg vidéken a hatalmát diktatórikus módszerekkel gyakorló 81 éves Mugabe elnök pártja bizonyult befolyásosabbnak.

Az ország főpapja, Pius Ncube érsek pénteken a meghamisított választási eredmény miatti békés lázadásra biztatta a lakosságot. "Ha bebizonyosodik, hogy meghamisították a választást - és minden bizonnyal ezt tették -, akkor javasolni fogom az embereknek, hogy gondolkodjanak el egy békés lázadás lehetőségén, és próbáljanak meg szert tenni egy olyan vezetőre, aki ki tudja őket vezetni ebből a helyzetből" - mondta Ncube érsek, akit régóta Mugabe legnyíltabb bírálójának tartanak.

A nyugati hatalmak, köztük az Egyesült Államok és az Európai Unió szintén súlyosan fogyatékosnak nyilvánította a zimbabwei választásokat. Ők évek óta azzal vádolják a Mugabe-rendszert, hogy semmibe veszi az emberi jogokat, ezért Harare nem hívta meg ellenőreiket.

A mostani választásra akkor került sor, amikor a dél-afrikai ország a legsúlyosabb gazdasági válságát éli át Nagy-Britanniától való 1980-as függetlenné válása óta.