Pénteken temetik a pápát Rómában

Vágólapra másolva!
Pénteken délelőtt tíz órakor temetik a pápát a római Szent Péter bazilikában. A temetés időpontjáról és helyéről a vatikáni bíborosok testülete döntött hétfőn. A katolikus egyházfő holttestét hétfőn délután ötkor szállítják át a Szent Péter bazilikába, az eseményt számos televízió élőben közvetíti. A hívek este nyolctól látogathatják a pápát, a bazilika a temetésig éjjelente is nyitva tart majd.
Vágólapra másolva!

Pénteken délelőtt 10 órakor lesz a pápa temetési gyászszertartása a római Szent Péter téren. Ezt követően az elhunytat a bazilikába viszik, és az altemplomban helyezik végső nyugalomra. Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő szerint a temetés helyszíne azzal magyarázható, hogy II. János Pál pápa nem hagyott hátra végakaratot. Navarro-Valls közölte, hogy a pápaválasztó konklávé összehívásának ügyében még nem született döntés, a bíborosok csak a legsürgetőbb kérdésekkel foglalkoztak.

A temetési szertartást, a péntek délelőtti gyászmisét Joseph Ratzinger kardinális, a bíborosi testület dékánja celebrálja. Az eseményen jelen lesznek a bíborosok, a keleti keresztény egyházak pátriárkái, valamint nagy számban a külföldi államok vezetői is.

A temetésről a bíborosok 65 fős kongregációja döntött, majd le is tették az érvényes konstitúció által megkövetelt esküt. Kedden délelőtt tíz órakor újabb kongregációra kerül sor, immár az azóta a Vatikánba érkezett újabb bíborosok csatlakozásával. Ekkor döntenek a pápaválsztó gyűlés összehívásáról.

A főpapok az apostoli palota Bologna termében gyűltek össze, először azóta, hogy az egyházfő meghalt. A pápai kamarás a szemük láttára törte össze Krisztus földi helytartójának a hatalmát jelképező pápai gyűrűt és pecsétet. Ennek célja, hogy megelőzze pápai dokumentumok esetleges hamisítását.

145 pápa nyugszik a Szent Péter bazilikában

A pápai temetés szervezésére kinevezett olasz kormánybiztos, Guido Bertolaso, aki egyben az olasz polgári védelem irányítója is, hétfőn délben rövid szemlét is tett a Szent Péter téren. II. János Pál holtteste a vatikáni szóbeszéd szerint várhatóan abba a kriptába kerül majd, amelyben XXIII. János nyugodott egészen 2000-ben bekövetkezett boldoggá avatásáig. Maradványai ekkor átkerültek a földszintre, ahol csak a boldogok és szentek sorába emelt egykori egyházfők nyugszanak.

A keresztény egyház eddig uralkodott 263 pápája közül 145 nyugszik a bazilika altemplomában. A többiek Olaszország különböző részein, például Perugiában, Viterbóban vagy a franciaországi Avignonban - ide helyezte át a pápaságot erőszakkal a XIV. század elején IV. (Szép) Fülöp francia király - fekszenek.

Részben anyaföldben is fog nyugodni II. János Pál pápa, szülővárosa, a dél-lengyelországi Wadowice polgármestere ugyanis egy kis zsák földet visz magával a pápa temetésére Rómába - jelentette a PAP hírügynökség. Lengyelországban hagyomány, hogy egy kevés földet visznek minden olyan személy temetésére, akit szülőhelyétől távol temetnek el. Ewa Filipiak polgármester asszonyt Wadowice mintegy 100 lakosa kíséri el II. János Pál búcsúztatására. A zarándokok első csoportja már kedden Rómába utazik.

Éjjel is látogatható a pápa ravatala

II. János Pál holttestét hétfőn délután 17 órakor szállították át a római Szent Péter-bazilikába. Ezt a menetet egyenes adásban közvetítette a világ számos tv-csatornája. A sok ezernyi hívő és zarándok előtt várhatóan este nyolc óra tájban nyitják meg a pápai ravatalt, ahol ezt megelőzően Eduardo Martínez Somalo spanyol bíboros, az egyház kamarása rövid szóbeli liturgiát tart.

A bazilikában a hívőknek három napon át, éjjel nappal - kivéve a hajnali 2 és 5 óra közötti karbantartási időszakot - lesz lehetőségük, hogy leróják kegyeletüket a lengyel származású egyházfő ravatalánál. A pápát vasárnap a vatikáni palota Klementin termében ravatalozák fel, ahol lerótták előtte kegyeletüket a római kúria és az olasz állam, majd a Vatikánhoz akkreditált diplomáciai testületek vezetői. Magyarország képviseletében Erdődy Gábor rendkívüli és meghatalmazott nagykövet tisztelgett a palotában.

A pápa búcsúztatására négymillió látogatót várnak az olasz fővárosba. Várhatóan sok magyar hívő is útra kel. Az egyházzal kapcsolatban álló és zarándokutakra specializálódott Makrovilág utazási irodánál nagyon sokan érdeklődtek már. Buszos és repülős utazásokat is szerveznek, a temetésre és a ravatalhoz is indítanak csoportokat

Fokozott biztonsági intézkedések Rómában

A temetési gyászszertartást szerdán tartják a Szent Péter-bazilikában. A ceremóniára már kettő-négymillió embert várnak Rómába. Walter Veltroni főpolgármester szerint a római vásárvárost és más létesítményeket is átmeneti szállásként lehet majd használni, ahol menzákat is létesítenek.

A pályaudvarok és a Vatikán között folyamatos autóbusz-ingajáratokat szerveznek, sűrítik a metrójáratokat, de a vasút is kész különvonatokkal kiszolgálni a Rómába érkezőket. A metróállomások közelében átmeneti parkolókat alakítottak ki, hogy mérsékeljék az utak amúgy is jelentős zsúfoltságát, és az egyénileg érkezőket a tömegközlekedés használatára ösztönözzék. A tömegeket a már felállított kordonok terelik majd a Vatikánhoz vezető sugárútra és onnan a bazilikához.

Róma főpolgármestere tanítási szünetet hirdetett a temetés napjára, hogy ezzel is könnyítsen a közlekedésen. Veltroni ígérete szerint a zarándokok autói és autóbuszai számára kialakított ideiglenes parkolóktól és a pályaudvaroktól ingyenes ingajáratokat közlekedtetnek majd a Vatikánhoz. A Termini pályaudvarról éjjel-nappal indulnak és érkeznek majd a vatikáni különjáratok, amelyeket jegy váltása nélkül lehet majd igénybe venni.

Az olasz fővárosban fokozott biztonsági intézkedésekkel készülnek a hatalmas tömegre. Közel hatezer rendőrt és katonát mozgósítottak az olasz kormány "kilencnapos terve" keretében, akiknek feladatuk lesz a Vatikán és a főváros lakóinak és vendégeinek, illetve a temetési gyászszertartásra érkező csaknem kétszáz külföldi állam- és kormányfő és a jelentősebb nemzetközi szervezetek vezetőinek biztonságát szavatolni. A temetési gyászszertartás napján külön biztonsági óvintézkedéseket tesznek, ekkor már több mint tízezer rendőr, csendőr és katona mozgósítása várható.