Ádáz harcot vívnak a tévék a jobb vatikáni közvetítőhelyekért

Vágólapra másolva!
A zarándokok mellett a média is hatalmas érdeklődéssel figyelte-figyeli a pápa halálát, temetését és utódjának megválasztását. A Vatikán környéki utcákat ellepték a forgatócsoportok, a közvetítőkocsik és a nagy tévétársaságok tudósító-állványai. A többszintes állványzatok magasságban egymást igyekeznek túllicitálni, miközben a Szent Péter tér környéki házak lakásainak, erkélyeinek és tetőinek bérleti díja is az egekbe szökött. Becslések szerint a jobb helyekért akár közel 57 millió forintnak megfelelő összegeket is elkérnek a tulajdonosok.
Vágólapra másolva!

A Szent Péter téren zarándokok és turisták százezrei várják, hogy bejuthassanak a pápai ravatalhoz. A Szent Péter-bazilika elé érve azonban nem csak egymással, hanem a teret megszálló tévés forgatócsoportok és újságírók garmadájával találja magát szembe, aki még egy utolsó pillantást vetne a katolikus egyház egykori vezetőjére.

A környéken műholdas közvetítőkocsik parkolnak egymás hegyén-hátán, az egyszerű hívők és turisták között izgatott, túlhajszolt, alváshiányban szenvedő újságírók tömegei igyekeznek megosztani a történéseket a világ azon nagyobb részével, amelynek nincs lehetősége Rómába utazni - írja a Los Angeles Times.

A forgatócsoportok igyekeznek megszólítani az "utca emberét", vagy ami még jobb, az "utca papját". A kisebb-nagyobb lapok tudósítói ádázul vadásszák a kevés beszédes bíborost, üres hotelszobát, sajtóbelépőket. Utóbbiakra hétfőn négy órát kellett várakozni a vatikáni sajtóközpontban.

A nagyobb televíziók ugyanakkor már évekkel ezelőtt kiszemelték és kibérelték a legjobb helyeket a teret övező házak erkélyein, tetőin, illetve egy közeli kisebb dombon. Az első foglalások az 1990-es évek közepén történtek, amikor II. János Pál egészsége látványosan megromlott. A tévék hatalmas összegeket fizettek csak azért, hogy ha eljön a nap, a lehető legjobb helyekről pásztázhassák a bazilika előtti teret.

Mostanra a Vatikánban és környékén egy kisebbfajta átmeneti tévéfalu alakult ki: a reneszánsz paloták és kőangyalok között itt is, ott is a műholdas összeköttetést biztosító tányérantennák díszelegnek, színes sátrak és kamerákat tartó acélállványok nőttek gombamód a téren és környékén.

John Arden veterán ausztrál tudósító az aranylázhoz hasonlítja a helyzetet. Nem véletlenül. Társasága, a Tiger Red Ltd. műholdas felszerelést és kameraállásokat biztosít a hozzá forduló társaságoknak egy Szent Péter tér közelében fekvő épület tetején. A vállalkozó jó előrelátásról téve tanúbizonyságot már öt évvel ezelőtt kibérelte az épület felső szintjeit, és itt rendezte be irodáit is, ahonnan nagyszerű rálátás nyílik a térre. Jobbra tőle, egy kisebb dombon alakította ki főhadiszállását az NBC és más több médianagyágyú, ahonnan jól látni a térre, a bazilikára, a pápai szálláshelyre és a Sixtus-kápolna kéményére, ahonnan majd felszáll a fehér füst, ha meglesz az új pápa.

A televíziós társaságok nem szívesen beszélnek arról, mibe került nekik, hogy bebiztosítsák a jobb helyeket, találgatások szerint a külföldi tévések vastag pénztárcájától megrészegült háztulajdonosok nem átallanak elkérni havi 40 ezer dollárt (több mint 7,5 millió forint) is egy-egy jobb kilátással bíró háztetőért. A jól értesült tudósítók ezt sokallják, ám John Arden még erre is rátesz egy lapáttal. Szerinte a tulajdonosok 50 ezer és 300 ezer dollár közötti összegeket kérnek a mostani különleges hónapban azokért a helyekért, amelyeket amúgy havi 2-3 ezer dolláros díjért tartanak fent a velük szerződő társaságnak. Egy európai tévétársaság producere szerint évekkel ezelőtt 200 ezer dollárért kínáltak kameraállásokat egy jó helyen lévő épület tulajdonosai a pápa halálának időszakára.

Számos történet terjeng a bérleményekért folyó ádáz küzdelemről. Az amerikai lapnak nyilatkozó Arden szerint perek garmada indult a bérleti jogokért, szörnyű harcokat vívtak, és őrült licitálásokba bonyolódtak egymással a jobb helyekért a társaságok. Az eredmény pedig: hatalmas pénzekért megváltott helyek háztetőkön, erkélyeken vagy éppen az utcán, sőt magán a Szent Péter téren is emelkednek már többszintes tudósítói emelvények. Ezekre azért van szükség, hogy a tévétársaságok helyszíni tudósítóit ne zavarja az alant gomolygó tömeg, míg más társaságok azért építenek magasabb állványokat, hogy átlássanak az előbbiek feje fölött.