Megválasztották az iraki államfőt

Vágólapra másolva!
Szerdán az átmeneti iraki nemzetgyűlés Dzsalal Talabani kurd politikust választotta államfővé. Az eredményes választás véget vetett az iraki nemzetgyűlésben hetek óta tartó politikai patthelyzetnek.
Vágólapra másolva!

Szerdán a 275 tagú ideiglenes iraki nemzetgyűlésből 227 - más források szerint 228 - képviselő támogatta szavazatával Talabani kinevezését elnökké, s mellé a két alelnök, a leköszönő pénzügyminiszter, a síita Ádel Abdel-Mehdi és az eddigi államelnök, a szunnita Gázi al-Jáver megválasztását.

Az átmeneti nemzetgyűlés döntése véget vetett az új iraki kormány létrehozása körüli hetek óta tartó politikai patthelyzetnek. A BBC szerint az új elnöki csapat rövidesen új miniszterelnököt nevez ki, aki a 2005. decemberére tervezett iraki választásokig marad a helyén.

A 2005. januári iraki választásokon a kurd pártokból álló koalíció kapta a második legtöbb szavazatot, szemben a győztes síita pártszövetséggel.

Talabani államfővé kinevezése az iraki kurd közösség eddigi legnagyobb győzelme, azé közösségé, amelyet igen súlyos veszteségek értek Szaddam Huszein alatt - írja a BBC.

MTI/[origo]