Nem mond le testületileg a cseh kormány

Vágólapra másolva!
Nem nyújtja be testületileg a lemondását a Stanislav Gross vezette cseh kormány, miután szerdán a kisebbik koalíciós párt erre irányuló javaslatát a miniszterek többsége elvetette.
Vágólapra másolva!

A Stanislav Gross vezette cseh kormány miniszterei szerdán szavazás nélkül elvetették a kisebbik koalíciós párt, a Szabadság Unió - Demokratikus Unió javaslatát arról, hogy a kormány testületileg nyújtsa be a lemondását. Vera Dusková szóvivő szerint a kormányfő a vitát azzal zárta le, hogy "aki távozni akar, az mondjon le" - mondta újságíróknak a kormányülés szünetében a szóvivő.

A cseh kormányválság Stanislav Gross miniszterelnök zavaros családi pénzügyei miatt robbant ki. Miután a szociáldemokraták kiálltak Gross mellett, és nem voltak hajlandóak felváltani őt egy másik szociáldemokrata politikussal, az eredetileg hárompárti koalícióból a múlt héten kilépett a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL), és három minisztere csütörtökön beadta lemondását.

Most az uniósok is kiválással fenyegették meg a cseh kabinetet. Az uniós pártelnökség döntése értelmében, ha a kormány elutasítja az uniósok javaslatát a testületi lemondásról, akkor az uniósok három minisztere is távozik a kormányból. Vladimír Mlynár információs miniszter már szombaton lemondott. Pavel Nemec kormányfőhelyettes, az igazságügyi tárca vezetője, valamint Karel Kühnl védelmi miniszter egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett.

Az eredetileg 18 tagú kormányból eddig négyen nyújtották be lemondásukat, de Václav Klaus államfő még egyet sem fogadott el. A média szerint a szociáldemokraták már leginkább csak az ellenzéki kommunistákkal számolhatnak. Két-három további miniszter azt állítja: lemond, ha a kormány függő viszonyba kerül a kommunistáktól.

Hétfői nyilatkozatában Klaus azt állította: megvárja, hogy végül is hányan hagyják el a kormányt, és csak utána fog lépni. Az államfő feltételét, hogy az átalakított kormány lépjen a parlament elé, és kérjen maga iránt bizalmi szavazást, a kormányfő elfogadta. Megfigyelők szerint maga Klaus is nyomást gyakorol a kormányfőre, hogy mondjon le.

A szociáldemokraták viszont azt tervezik, hogy a bizalmi szavazást egy olyan törvénnyel kötik össze, amely más párt számára is elfogadható lenne, s így a kormány megkapná a bizalmat. Mindezek ellenére a kormány helyzete egyre ingatagabb. A prágai lapok nem zárják ki a kormány bukását és az előre hozott képviselőházi választást.