250 tonna szemét gyűlt össze a Szent Péter téren

Vágólapra másolva!
Róma épp csak levegőhöz jutott a pápa temetésére érkező többmillió turista után, máris újabb rohamra kell készülnie. Az olasz főváros már az új pápa beiktatására készül, azt várva, hogy másfél millió zarándok és turista érkezik április 25-től az Örök Városba.
Vágólapra másolva!

Vasárnap délben ezúttal elmaradt a szokásos pápa imádság - a Regina Coeli, amely a húsvét utáni időszakban a úrangyala imádságot hivatott helyettesíteni -, de ennek ellenére sokan eljöttek a Szent Péter térre, hogy még egy pillantást vessenek az elhunyt pápa lakosztályainak immár bezárt ablakaira. Sok hívő énekléssel emlékezett meg a pénteken eltemetett katolikus egyházfőről, miközben a kardinálisok a kilencnapos gyász keretében minden este 17 órakor miséznek a vatikáni bazilikában - jelentette Tamássy Sándor, az MTI tudósítója.

Fényképeket tett közzé a Vatikán II. János Pál pápa sírjáról, amely vasárnap még zárva volt a zarándokok előtt. A fehér márványlap fedte, lejtős síron, amely csak kissé emelkedik ki a földből, IOANNES PAULUS PPII felirat látható, közvetlenül alatta a szentatya 26 éves pápaságának kezdő és záró dátuma. A fedőlap alsó részébe Krisztus görög nevének első két betűjét vésték. A sír a bazilika altemplomában fekszik egy kis földalatti teremben, ahol egykor XXIII. János pápa szarkofágja állt, amely a néhai egyházfő 2000-ben történt boldoggá avatása után a Szent Péter-bazilikába került a hatalmas zarándokáradat miatt. Ciro Benedettini helyettes vatikáni szóvivő a temetés napján úgy nyilatkozott, hogy a lengyel születésű egyházfő sírja, amely közel van az első pápa, Szent Péter síremlékéhez, hétfőtől lesz látogatható.

A pápa utódjának megválasztására a Vatikánban összegyűlt bíborosok a konklávéig nem nyilatkoznak a sajtónak. A pápaválasztó kardinálisok egyhangúlag döntöttek úgy, hogy hallgatni fognak, nem adnak interjút, nem találkoznak a média képviselőivel - jelentette be szombaton Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő. Az újságírókat arra kérték, ne tegyenek föl kérdéseket és ne kérjenek kommentárokat. Előzőleg Karl Lehmann bíboros, a német püspöki konferencia elnöke az Allgemeine Zeitung Mainz című lapnak úgy nyilatkozott, hogy még nem mutatkozott egyértelműen olyan személy, aki II. János Pál pápa nyomdokaiba léphet, a bíborosok egyelőre egymás közt puhatolódznak, mielőtt megválasztanák az új egyházfőt. A szintén pápaválasztó Lehmann bíboros úgy vélekedett, hogy mindenekelőtt hiteles, meggyőződéses és meggyőző utódra van szükség. A bőrszín, a származás és egyes más, korábban felvetett szempontok jelentősége minimális lesz az ügyben.

Navarro-Valls vatikáni szóvivő az új pápa "kizárólagos hatáskörének" mondta az elhunyt egyházfő boldoggá avatását azután, hogy a gyászszertartásról beszámoló szombati olasz lapok a Szent Péter téren összegyűlt tömeg II. János Pál azonnali szentté avatását követelő skandálását (santo subito!) emelték ki. Az Il Sole 24 Ore című olasz gazdasági lap felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyászszertartás olyan volt, "mint egy földi utolsó ítélet, ahol történelmi és kibékíthetetlen ellenségek, a pápa holttesténél összegyűlve, találkoztak és beszéltek egymással", utalva egyebek közt Móse Kacav izraeli államfő és Mohammed Hatami iráni elnök szóba elegyedésére, valamint Kacav és Bassár el-Aszad szíriai elnök kézfogására.

Fotó: EPA
Fotó: EPA

Összesen 1,4 millió zarándok rótta le kegyeletét négy nap alatt II. János Pál pápa ravatala előtt az olasz belügyminiszter által közölt adatok szerint. A katolikus egyházfő hétfői felravatalozása óta csütörtök estig, a Szent Péter-bazilika bezárásáig óránként 21 ezer - percenként 350 - zarándok lépte át a bazilika kapuját. A bazilika előtt várakozó hívek sorfala egy ízben az 5 kilométeres hosszúságot is elérte. A leghosszabb várakozási idő 24 óra volt, de átlagosan 13 órán kellett sorban állniuk, hogy láthassák a ravatalt. A pápa pénteki temetésére 250 ezer ember zsúfolódott be a vatikáni Szent Péter térre és környékére - mondta Giuseppe Pisanu belügyminiszter. Walter Veltroni, az olasz főváros polgármestere arról számolt be, hogy Róma lakossága megkétszereződött a gyászszertartás idejére. A zarándokok fogadását, általában a logisztikai hátteret a város 20 ezer alkalmazottja biztosította. Mintegy 3600 ideiglenes illemhelyet állították fel Róma-szerte, kétmillió palack vizet osztották szét a hívők között. A városnak a polgármester által közölt adat szerint 6 millió euróba került a szertartásokkal összefüggő akciók lebonyolítása.

Róma városa a gyászszertartásra érkezett csaknem hárommillió zarándok és turista utáni takarítási munkálatokat végzi: csak a Szent Péter térről eddig 250 tonna begyűjtött szemetet kellett elvinni. Az olasz főváros az egyházi turizmus bevételeit is számolgatja, úgy ítélve meg, hogy a római szállodák és vendéglők a pápaváltással legalább 8-10 százalékos forgalomnövekedést érhetnek el éves szinten a Corriera della Sera napilap becslése szerint. A római szállodákban április 25-től gyakorlatilag már minden hely foglalt, jóllehet csaknem 70 ezer szállodai férőhellyel lehet számolni. A várakozások szerint az április 18-án kezdődő konklávé öt napon belül dönt az új pápáról, s két-három nap múlva már jöhet a beiktatás, amire legalább egymillió olasz zarándokot várnak, s még vagy félmilliót a leendő pápa szűkebb hazájából.