Agyonlőttek egy orosz főügynököt

Vágólapra másolva!
Agyonlőttek egy orosz nyugalmazott biztonsági tábornokot vasárnap este Moszkvában. A rendőrök szerint üzleti vita áll a gyilkosság mögött, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat brit menedékjogot kapott egykori tisztje ezt azonban kizártnak tartja.
Vágólapra másolva!

Anatolij Trofimov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt igazgató-helyettese Grand Cherokee dzsipjéből szállt ki feleségével, amikor egy fegyveres odarohant hozzájuk, s a tábornokot agyonlőtte, nejét pedig súlyosan megsebesítette. A támadó ezután cinkosával együtt autón elmenekült - jelentette az ITAR-TASZSZ.

A rendőrség feltételezése szerint Trofimovot üzleti tevékenysége miatt végezték ki. Ezt azonban Alekszandr Litvinyenko, az FSZB brit menedékjogot kapott egykori tisztje elképzelhetetlennek tartja. "A mai Oroszországban üzletember semmi szín alatt nem emel kezet egy FSZB-tábornokra" - vélte Litvinyenko az Eho Moszkvi rádióban, politikai indítékra gyanakodva.

Trofimov a szovjet korszakban az FSZB elődje, a KGB nyomozati osztályának helyettes vezetője volt, s a rendszerbírálók ügyeit felügyelte. Az FSZB moszkvai részlegének éléről az első orosz elnök, Borisz Jelcin küldte nyugdíjba 1997-ben, miután egy vizsgálat súlyos szabálytalanságokat tárt fel munkájában.