Belenézne bankszámlánkba az USA a terror nevében

Vágólapra másolva!
Több százmillió banki ügylet ellenőrzésére adna lehetőséget az amerikai kormánynak egy most készülő törvénymódosítás. A New York Times szerint a kisebb összegű nemzetközi átutalások ellenőrzésére lehetőséget biztosító módosítás ellen a bankok képviselői tiltakoznak, mert már az eddigi szigorításokat is túlzottnak találták. Az amerikai kormány azt ígéri, szigorúan védik majd az ellenőrzött személyes adatokat.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormányzat olyan tervet készít elő, amelynek értelmében több százmillió banki adathoz férne hozza a terrorizmus elleni küzdelem jegyében - írja a New York Times. A amerikai pénzügyminisztérium ellenőrzésével előkészített javaslatok közé állítólag olyan elemeket is beépítenek majd, amelyek megakadályozzák az ellenőrzött adatokkal való visszaélést.

A terv értelméban kibővítenék a banki átutalásokat figyelő és feljegyző rendszert még több olyan banki műveletre, amelyeket amerikai bankok irányába vagy amerikai bankokból indítanak. A hivatalos indoklás szerint épp ilyen átutalásokkal juttatták az Egyesült Államokba a merényletük elkövetéséhez szükséges 130 ezer dollárt (24,5 millió forintot) a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat elkövetők.

Az amerikai nemzetbiztonsági törvény módosítása azt a célt szolgálná - idézi a hivatalos indoklást a New York Times -, hogy rákényszerítsék a bankokat a pénzmosás visszaszorítására és a banki ügyletek tisztaságának fokozására. A bankok képviselői szerint azonban már így is túl nagy mértékben kérték számon rajtuk a terrorizmus előretörését és a lap által idézett szakértők szerint sem ért el jelentős sikereket eddig a terrorizmus elleni harcban az amerikai kormányzat.