Lengyelország kivonja csapatait Irakból

Vágólapra másolva!
Kedden a lengyel külügyminiszter hivatalosan is megerősítette, Lengyelország az év végéig kivonja csapatait Irakból. 1700 fős haderejével Lengyelország jelenleg az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció negyedik legnagyobb résztvevője.
Vágólapra másolva!

Jerzy Szmajdzinski lengyel külügyminiszter kedden hivatalosan is bejelentette, hogy az ENSZ-mandátum év végi lejártával kivonják a jelenleg Irakban állomásozó 1700 fős lengyel haderőt. Kiderült az is, hogy Lengyelország az év végéig nem vállal további katonai szerepet a közel-keleti országban.

Korábban már több vezető lengyel politikus, így a múlt hónapban Aleksander Kwasniewski lengyel államfő is utalt a küszöbön álló lengyel csapatkivonásra.

1700 fős haderejével Lengyelország jelenleg az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció negyedik legnagyobb résztvevője. A koalícióból már kivált Spanyolországgal együtt részt vett a Dél-Irakban állomásozó 10 000 fős, az amerikai és brit haderőt kiegészítő soknemzetiségű haderő vezérkarában is.

A múlt évi spanyol csapatkivonás óta folyamatosan foszlik szét a nemzetközi koalíció - emlékeztet az International Herald Tribune. A múlt évi spanyol döntés után nem sokkal Nicaragua, Honduras és a Dominikai Köztársaság is hazarendelte katonáit. Magyarország 2004 decemberében, majd Hollandia 2005 márciusában vonta ki a harcoló egységeit Irakból. A frissen megválasztott ukrán miniszterelnök, Julia Tyimosenko is közölte, hogy 2005 végéig kivonja az 1600 fős ukrán haderőt.