Hét feltételezett iszlamistát vettek őrizetbe Németországban

Vágólapra másolva!
Hét embert vettek őrizetbe feltételezett iszlamisták vagy híveik ellen csütörtökön Németországban lebonyolított razziák során. A házkutatások során kis adag kábítószerre is bukkantak, de a rendőrség szerint a drog "abszolút alárendelt szerepet" játszik az ügyben.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közlése szerint a kora reggeli óráktól számítva 31 lakást, céghelyiséget és imaházat kutattak át a hatósági emberek hat német tartományban, továbbá Belgiumban, Franciaországban és Olaszországban. Az őrizetbe vettek között van egy 43 éves tunéziai és egy 47 éves egyiptomi. Mindketten legálisan tartózkodtak Németországban, s pénzmosással, illetve adócsalással gyanúsítják őket. A pénzt külföldi iszlámista szervezkedések támogatására fordították. "Félfélmillió euróról volt szó, de lehet, hogy magasabb az összeg" - közölte egy szóvivő.

A rendőrségi akció központja München volt. Egyedül a bajor fővárosban 12 objektumot kutattak át, köztük két imaházat. Berlinben a hatósági emberek nyolc objektumot vettek szemügyre. Razzia volt Baden-Württembergben, Brémában, Alsó-Szászországban, Hamburgban, Braunschweigben, Bremerhavenben, valamint két brüsszeli iszlám könyvesboltban.

Günther Beckstein bajor belügyminiszter szerint a csütörtöki akció újabb bizonyíték arra, hogy a német hatóságok mennyire eltökélten lépnek fel az iszlamisták ellen.