Autóbusz zuhant a Tiszába Nagybecskereknél

Vágólapra másolva!
A Tiszába zuhant egy autóbusz péntek este a vajdasági Nagybecskereknél (Zrenjanin), a Zsablya melletti Tisza-hídon. A balesetnek eddig tizenhat, más források szerint tizennyolc halálos áldozata van, ez a szám azonban tovább nőhet, többeket ugyanis még keresnek.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közlése szerint a balesetet egy kamion okozta: a tehergépkocsi egy traktort előzött a hídon, amikor a szembe jövő busz összeütközött a kamion pótkocsijával, és áttörve a híd korlátját a Tiszába zuhant.

A rendőrség szerint három ember vízbe fulladt, ezt az adatot azonban felfelé korrigálták, a legutóbbi adatok 16-18 hakottról szólnak, de tartani lehet attól, hogy ennél több halálos áldozata van a tragédiának, mivel a jármű húsznál több utast szállított. A buszból sikerült kimenteni hét túlélőt - mindannyian komoly sérüléseket szenvedtek -, egy 68 éves férfi pedig széttörve a busz ablakát, egyedül mászott ki a járműből.

A búvárok még pénteken este megkezdték a kutatást a túlélők után, a mentés szombaton folytatódott. A mentést megnehezíti, hogy a hídnál a Tisza több mint húsz méter mély.

Az éjszaka folyamán felkereste a tragédia színhelyét Boris Tadic szerb elnök, Dragan Jocic belügyminiszter és Bojan Pajtic vajdasági kormányfő.

MTI - [origo]