Csökkent Bush éves jövedelme

Vágólapra másolva!
George Bush amerikai elnöknek tavaly 784 219 dollár (megközelítőleg 151 millió forint) volt a jövedelme - derül ki az elnök és felesége, Laura Bush közös adóbevallásából a The New York Times hét végi beszámolója szerint.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
A jólétnek azért nem kell búcsút intenie

George Bush amerikai elnök tavalyi jövedelme elmarad a 2003. évitől, amely 822 126 dollárra (körülbelül 158 millió forintra) rúgott. Tavaly viszont csak 784 219 dollár (megközelítőleg 151 millió forint) volt az elnök jövedelme - derül ki az elnök és felesége, Laura Bush közös adóbevallásából.

A 2004. évi jövedelem az elnök évi 397 ezer dolláros fizetéséből, valamint kamatjövedelemből, osztalékból és más forrásokból áll össze, és összesen 673 ezer dollár volt adóköteles. Bush elnök 207 307 dollár adót fizetett. Jótékonysági adományokra az elnöki házaspár tavaly 78 ezer dollárt fordított, így támogatták egyebek között a washingtoni St. John templomot, az Üdvhadsereget és a Nancy Goodman Brinker volt budapesti nagykövet által 1982-ben létrehozott Susan G. Komen Alapítványt.

Az elnöknek a hivatalba lépése óta aláírt adócsökkentő törvények tavaly 28 846 dollárt spóroltak meg az Állampolgárok az Igazságos Adózásért nevű, az adócsökkentési politikát bíráló liberális csoport számításai szerint.

Richard Cheney alelnök és felesége, Lynne 2,17 millió dollár (418 millió forint) összjövedelmet vallott be, amelyből 1,74 millió dollár volt adóköteles. Az adó 394 ezer dollárt tett ki. Jótékonysági célra 303 ezer dollárt adományoztak. Az adócsökkentő törvények 81 ezer dollárt takarítottak meg nekik.

Az alelnöki fizetés 203 ezer dollárra rúgott tavaly. A Halliburton energetikai cégtől Dick Cheney 195 ezer dollárt kapott, amelynek 2000. augusztus 16-ig az elnök-vezérigazgatója volt. Az összeg 1999. évi javadalmazásából származik, amelynek egy részét a céggel kötött megállapodás szerint öt esztendőn át éves részletetekben folyósítják neki kamatokkal együtt. Lynne Cheney 400 ezer dolláros saját jövedelme részben a Readers´s Digesttől származott, amelynek a vezetésében ült 2003-ig, valamint munkahelyétől, az American Enterprise Institute konzervatív politikai-szellemi műhelytől. A Cheney-házaspárnak tekintélyes jövedelme származik különféle befektetésekből.