Gross a kommunistákkal is kormányozna

2005.04.18. 19:41

Stanislav Gross cseh miniszterelnök számára elfogadható az is, ha a kisebbségi szociáldemokrata kormányt az ellenzéki kommunisták támogatják. A kommunisták támogatásának esetleges elfogadását Jitka Kupcová alelnök már vasárnap jelezte egy televíziós nyilatkozatban.

Miroslav Grebenícek, az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának elnöke jelezte, hogy mindenkivel kész tárgyalni a kormányválság megoldásáról. "Ez a megoldási lehetőség a válság kezdete óta az asztalon van. Mi ezt a megoldást perspektivikusnak tekintjük" - reagált Gross nyilatkozatára Jirí Dolejs, a kommunisták alelnöke.

Stanislav Gross elmondta: a Cseh Szociáldemokrata Párt legkorábban kedden hozza az államfő tudomására, hogy elfogadható-e számára a két koalíciós partnerrel a múlt csütörtökön kötött megállapodás a kormányválság megoldásáról és az új kormány felállításáról, vagy pedig végleg elutasítja azt.

"Előbb a párton belül tisztázzuk az álláspontokat, s azután tájékoztatjuk az államfőt. Erre legkorábban holnap (kedden) kerül sor" - mondta újságíróknak Stanislav Gross.

Kormányválság
A több mint két hónapja húzódó kormányválság Stanislav Gross zavaros családi pénzügyei miatt robbant ki. Miután a szociáldemokraták nem voltak hajlandóak a miniszterelnök leváltására, a kereszténydemokraták kiléptek a koalícióból. A 18 tagú kabinetből eddig hét miniszter mondott le, de az államfő még egyetlen lemondást se fogadott el. A szociáldemokrácia azt hangoztatja, hogy ha volt koalíciós partnerei nem hajlandóak elfogadni javaslatait, akkor kisebbségben fog kormányozni a jövő júniusban esedékes képviselőházi választásig. Az államfő a múlt héten bejelentette, hogy a kisebbségi kormány megalakulását megakadályozza.

Václav Klaus államfő pénteken levélben szólította fel a volt koalíció három pártjának vezetőit, hogy egyértelműen tudassák vele: érvényesnek tartják-e a csütörtöki megállapodást, vagy sem. A két kisebb koalíciós párt - a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt és a Szabadság Unió-Demokratikus Unió - elnökei még aznap úgy tájékoztatták a köztársasági elnököt, hogy magukra nézve érvényesnek tartják a megállapodást. A szociáldemokraták elnöksége viszont még csütörtökön elutasította a megállapodást, s újabb tárgyalásokat akar. A két partner azt állítja: nyitott a tárgyalások esetleges folytatására, ha a szociáldemokraták elfogadható módon megindokolják álláspontjukat. Klaus jelezte: ha azt a jelzést kapja, hogy a megállapodás nem érvényes, akkor maga kezdeményez újabb tárgyalásokat a válsághelyzet megoldásáról.

Stanislav Gross hétfőn megismételte: pártja szeretne megegyezni két volt partnerével egy olyan Európa-párti kormány felállításában, amelyben nem kapnak helyet a pártvezetők. A csütörtöki megállapodás elsősorban azért elfogadhatatlan a szociáldemokraták számára, mert a kereszténydemokraták ismét két volt miniszterüket jelölték a kabinetbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKK