Kormányátalakításról tárgyalt Berlusconi Ciampi elnökkel

2005.04.18. 23:46

Az olasz kormány átalakításáról tárgyalt Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök hétfőn este Carlo Azeglio Ciampi elnökkel, aki szerint a parlament az illetékes fórum a tervezett változások jóváhagyására. Ciampi az olasz elnöki palota közleménye szerint ugyanakkor elfogadta a kereszténydemokrata (UDC) és egy kisebb szocialista párt, a Nuovo Psi politikusainak lemondását kormánytagságukról.

Berlusconi az elnöki palotából távozva közölte az újságírókkal, hogy - a várakozásokkal ellentétben - nem nyújtotta be az új kormány felállítását lehetővé tevő lemondását az államfőnek, hanem a parlamentet tájékoztatja szándékairól. "Meglátjuk, hogyan reagál majd a törvényhozás" - fogalmazott az olasz kormányfő, miután az alsóház elnökével, Pier Ferdinando Casinivel is tárgyalt már. A kormányfő a nap folyamán Marcello Pera szenátusi elnökkel is egyeztet.

Előzőleg úgy tűnt, hogy a nap folyamán Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kiegyezett a koalíciós szakítással fenyegetőző kereszténydemokratákkal: teljesen új kormányt alakít, így nem hozzák előre az eredetileg 2006-ra tervezett választásokat. A Marco Follinivel, az UDC országos titkárával kötött egyezség lezárni hivatott az olasz jobboldali kormánykoalíción belüli éles vitákat, amelyeket az április eleji, a kormánypártok szinte kiütéses vereségét hozó részleges helyhatósági választások lobbantottak fel. A lesújtó eredmények nyomán Silvio Berlusconi kormányfőtől több szövetségese is a kormányprogram és a kabinet alapos átrendezését követelte, s pénteken a kereszténydemokrata UDC közölte, hogy kivonja három miniszterét a kormányból, továbbá Marco Follini miniszterelnök-helyettes is távozik posztjáról.

A hétfői Berlusconi-Follini egyezséget - amely a kormánykoalíció pártjainak tanácskozásán született - azonban nem egyértelműen fogadták a szövetségesek, s a helyzetet alaposan bonyolítja, hogy az Északi Liga (LN) vezére, Umberto Bossi határozottan bírálta az új kormány megalakítását, amely szerinte alaposan meggyengítené Berlusconi pozícióit. Bossi örömmel üdvözölte a kormányfő legújabb lépéseit, s azokat úgy kommentálta: Berlusconit senki sem kényszerítheti lemondásra, csak akkor távozik posztjáról, ha ő is úgy akarja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK