Nem hozott eredményt a pápaválasztó konklávé első szavazása

Vágólapra másolva!
Kudarccal végződött a konklávé első szavazása: fekete füst gomolygott a vatikáni Sixtusi-kápolna kéményéből hétfőn este, röviddel nyolc óra után.
Vágólapra másolva!

A fekete füst - amelyet sok olasz tv-kommentátor először fehérnek látott, de a harangok nem szólaltak meg - azt jelentette, hogy a 115 pápaválasztásra jogosult bíboros - köztük Erdő Péter és Paskai László - az elég hosszúra nyúlt első választási fordulón nem jutott egyezségre. Egyik jelölt sem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. Az első szavazás általában korábban is az erőviszonyok tisztázását szolgálta a pápaválasztó konklávékon.

Keddre két-két szavazás van beütemezve délelőttre (reggel kilencre érkeznek a kápolnába a bíborosok), illetve délutánra (16 órakor kezdődik e voksolás), így a fekete füst déltájban és este hét órakor várható, mert a két eredménytelen forduló voksait együtt égetik el.

E két időponttól eltérően szállhat majd fel a fehér füst abban az esetben, ha már az első délelőtti vagy délutáni forduló során megválasztják a pápát. Az első háromnapi szavazás, majd minden hét szavazási forduló után egynapos szünet következik. A pápa megválasztásához e fordulókon kétharmados többség kell, vagyis 77 voks a 115-ből, s ha április 28-ig nem jutnak dűlőre a katolikus egyház "hercegei", akkor megállapodhatnak abban, hogy a két legesélyesebb jelölt között dőljön el a verseny, immár ötven százalék plusz egy szavazat többséggel.