Saron a gázai kivonulás elhalasztásáról döntött

Vágólapra másolva!
Ariel Saron izraeli miniszterelnök úgy döntött, hogy három héttel elhalasztja a kivonulást a Gázai övezetből - jelentette hétfő este az izraeli televízió.
Vágólapra másolva!

A televízió forrás megjelölése nélkül közölte: Saron elfogadta Jonatán Baszinak, a gázai övezetbeli zsidó telepesek kártalanításával és új elhelyezésével megbízott kormánytisztviselőnek a javaslatát, hogy a tisea beav zsidó gyászünnepre tekintettel halasszák el három héttel, augusztus 14-e utánra a júliusra tervezett evakuációt.

A tisea beav ideje alatt a vallási előírások értelmében - egyéb tilalmak mellett - a zsidók nem költözhetnek új otthonba.