Tizenhét bányász halt meg Törökországban

Vágólapra másolva!
Nem élte túl a metángázrobbanást a föld alatt rekedt tizenhat bányász és egy mérnök Törökországban, a mérgező gáz mindannyiukkal végzett - közölték a helyi hatóságok csütörtök éjjel.
Vágólapra másolva!

Az Ankarától 300 kilométerre délnyugatra fekvő kicsiny Gokler település szénbányájában csütörtökön nappal történt sújtólégrobbanás, amelynek következtében az akna beomlott és tűz keletkezett. A lángokkal küzdő mentőalakulatoknak két bányászt sikerült élve kimenteniük, és megtalálták ötnek a holtestét. A maradék tizenhét ember egy 300 méteres mélységben lévő vágatban rekedt, s bár a mentők megpróbáltak oxigént eljuttatni hozzájuk, eleve kevés volt az esély arra, hogy időben elérik őket. Egyelőre nem tudni, hogy mi idézte elő a huszonkét életet kioltó katasztrófát az állami tulajdonban lévő bányában.

Törökországban gyakoriak az ilyen típusú balesetek, különösen a magántulajdonú bányákban, ahol nem mindig tartják be a biztonsági előírásokat. Tavaly szeptemberben 19 bányász égett el elevenen, amikor egy észak-törökországi rézbányában beomlott egy tárna. A legsúlyosabb, 270 bányász életét követelő balesetet 1992-ben szintén sújtólégrobbanás idézte elő.