II. János Pál miseruhájában iktatták be az új pápát

Vágólapra másolva!
Vasárnap délelőtt beiktatták az új pápát. A ceremónia legfontosabb momentumaként XVI. Benedek vállára borították a palliumot - szűk, fehér, hat selyemkereszttel díszített gyapjústóla -, amely a pápa lelkipásztori hatalmát szimbolizálja. Az új pápa szentbeszédében a zsidókhoz és a nem-hívőkhöz is szólt. Joseph Ratzinger szavait félmillió - köztük 100 ezer német - hívő folyamatos tapsa kísérte a római Szent Péter téren.
Vágólapra másolva!

A pápa beiktatása évszázadok alatt gondosan kimunkált rituálé. A Vatikán szerint "ünnepélyes szertartást" régebben koronázásnak nevezték, amikor a pápák még hordtak koronát, és a vallási hatalom mellett világival is rendelkeztek.

Joseph Ratzinger vasárnapi beiktatására körülbelül félmillió érdeklődő érkezett, az új pápa hazájából, Németországból, 100 ezer hívő jött el. A szertartáson 28 ország hivatalos küldöttsége vesz részt, köztük uralkodók, állam- és kormányfők, parlamenti elnökök. Magyarországot Mádl Ferenc köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint Erdő Péter bíboros, esztergomi prímás érsek képviseli. Az esemény idejére lezárták Róma légterét, az olasz fővárosban körülbelül 10 ezer rendőr felügyel a biztonságra.

A hívők több százezres tömege előtt zajló beiktatási misére a pápa Szent Péternek a bazilika kriptájában lévő sírjától érkezett, hogy jelképezze az összetartozást az egyházalapító és 265. követője között. XVI. Benedek egy olyan aranyozott miseruhát visel, amelyet már II. János Pál pápa is viselt egy szentté avatási misén és előde pápai keresztjét használja.

A beiktatási ceremónia egyik legfontosabb, máig is élő mozzanata a palliumnak - a szűk, fehér, hat piros selyemkereszttel díszített gyapjústóla - pápa vállára borítása és becsatolása három, drágakövekkel kivert aranycsattal. A pallium a pápa lelkipásztori hatalmát szimbolizálja.

A beiktatási ceremóniát a chilei Jorge Medina Estevez protodiakónus bíboros celebrálta. Ő volt az, aki kedd este bejelentette XVI. Benedek nevét a Szent Péter-bazilika erkélyéről. A bíboros ezekkel a (latin) szavakkal iktatja be hivatalába az új pápát: "Áldott legyen az Úr neve, aki kiválasztott téged az egyetemes egyház pásztorául, megbízlak téged ezzel az apostoli szolgálattal. Fényeskedjél ragyogóan földi életed hosszú évein keresztül, amíg az Isten magához nem szólít, halhatatlanságot biztosítva számodra mennyei birodalmában. Ámen."

A pápa szentbeszédében a zsidókhoz is szólt, illetve az összes keresztény felekezet egységére szólított fel. XVI. Benedek újra elmondta: a hívők támogatása nélkül képtelen lenne ellátni pápai feladatait. "Nem vagyok egyedül, nem egyedül kell azt megtennem, amit egyedül nem is tudnék megtenni" - mondta. "A szentek vigyáznak rám, vezetnek engem. Ti, hívők, kedves barátaim a ti szeretetek, hitetek kísér engem". A kihívásokról a pápa azt mondta: elsősorban nem az egyház vezetése a dolga, nem a saját elképzeléseit kell keresztülvinnie, hanem az Istenre kell figyelnie, és hagynia, hogy vezesse. A pápa szentbeszédében emlékeztetett arra, hogy a pásztor és a halász az egységet jelképezi, de sajnos a "halász hálója szétszakadt". "Add, Uram, hogy csak egy pásztorunk legyen és egy nyáj legyünk. Ne engedd, hogy hálód elszakadjon és segíts, hogy az egység szolgái lehessünk" - imádkozott XVI. Benedek.

A hívek könyörgését különböző nemzetiségű résztvevők olvasták fel német, francia, arab, kínai és portugál nyelven. A felajánlási körmenet előre kiválasztott résztvevői - köztük egy magyar - a pápa elé járultak adományaikkal, amelyeket az megérintett, majd az oltárra helyeztek. A szentmise déli egy óra tájban az ünnepélyes pápai áldással ért véget, majd XVI. Benedeket a Szent Péter téren nyitott gépkocsiban, harangzúgás mellett végighordozták a lelkesen ünneplő hívek sorfala között.