Ötven halott egy japán vonatbalesetben

Vágólapra másolva!
Ötvenen életüket vesztették, amikor kisiklott egy vonat Japán nyugati részén. A vonat több kocsija egy házba csapódott és több közelben álló embert elsodort. Japánban negyven éve nem volt hasonló vonatbaleset.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Legalább ötvenen vesztették életüket a nyugat-japáni Hjógo tartományban, Oszaka közelében hétfő reggel, egy vasúti szerencsétlenségben. Egy hét kocsiból álló, 580 utast szállító szerelvény sebességnél siklott ki, egy sűrűn lakott környéken, helyi idő szerint kilenc óra húsz perckor. A vonat ezelőtt feltehetően gépkocsival ütközött egy vasúti kereszteződésben.

A kisiklott kocsik több járművet is elsodortak, mielőtt becsapódtak volna a pályától mindössze 6 méternyire álló lakóházba. Az egyik kocsi szabályszerűen a ház köré fonódott, és összelapította a vonat többi része. Számos ember a roncsok között rekedt, még több órával a baleset után is kiszabadításukon dolgoztak a mentőegységek. A rendőrség és a tűzoltóság is attól tart, hogy a halálos áldozatok száma tovább nő. A sebesültek száma a legfrissebb jelentések szerint 343. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy hányan haltak meg a vonat utasai, hányan a közelben lévő járókelők közül, és hányan abban a házban, amelybe belecsapódott a vonat.

A vasúttársaság egyik illetékese szerint a 23 éves vonatvezető mögött mindössze 11 hónapos szakmai gyakorlat állt. A Kyoda japán hírügynökség úgy tudja, hogy a fiatalember súlyosan megsebesült. A feltehetően egy perces késésben lévő vonat a baleset előtt túlszaladt a legutolsó állomásnak azon a vonalán, ahol meg kellett volna állnia. A férfit tavaly júniusban már figyelmeztették, mivel túlment egy állomáson. Szemtanúk szerint a vonat a szokásosnál gyorsabban haladt, valószínűleg a késés miatt. A vasúttársaság szerint a vonatvezető mellett egy 15 éve a pályán lévő, tapasztalt oktató is tartózkodott.

A társaság bitonsági igazgatója szerint ahhoz hogy elhagyja a síneket, legalább 133 kilométer per órás sebességgel kellett volna haladnia a vonatnak. A japán hírügynökség szerint az érintett szakaszon a legrégebbi az automatikus fékrendszer, amely vészhelyzet esetén a vezető beavatkozása nélkül lelassítja a szerelvényt.

Japánban igen ritkák a halálos vasúti balesetek, ilyen méretű katasztrófára 42 éve nem volt példa. Akkor, 1961-ben, 161 ember halt meg Curumiban, Tokió egyik elővárosában. A legutóbbi komolyabb vasúti baleset 2000-ben történt, akkor öten vesztették életüket és 33-an sérültek meg, amikor egy metrószerelvény kisiklott metrókocsiknak ütközött Tokióban.

MTI/[origo]