Közép-bánáti falvakat veszélyeztet az áradás

Vágólapra másolva!
Csaknem háromezer embert telepítettek ki a Vajdaságban fekvő közép-bánáti falvakból a Temes, az Óbega és a Berzava áradása miatt, több településre is betört a víz, s a becslések szerint csaknem száz ház összedőlt.
Vágólapra másolva!

A helyzet a Temes menti, a román határtól hét kilométerre fekvő, Módos (Jasa Tomic) községben a legsúlyosabb, itt a máskor tíz méter széles patak ötszáz méter szélességben öntött ki, kétszáz házat elárasztva. A faluból a hivatalos adatok alapján 2300 embert telepítettek ki, de többen - főleg az idősebbek - nem akarják elhagyni a víz által körbevett házukat. Sok jószág is elpusztult, a faluban működő sertéstelepről az 1600 állat közül mindössze kétszázat sikerült kimenteni.

A Temes szerdán délelőtt öntött ki a román oldalon, az áradás délutánra érte el a települést. A víz nem a mederben érkezett, valószínűleg a határ túloldalán átszakadt a gát - mondta a mentésben részt vevő Bora Cickovic. Hozzátette: a legkomolyabb problémát az jelenti, hogy a két ország között lényegében nincsen információáramlás, az itt lakók nem tudják, mire számítsanak.

A Kárpátokban eredő három patak, a Temes, az Óbega és a Berzava a legszeszélyesebb vízjárású folyóvizek közé tartoznak, szintjük néhány óra alatt két-háromszorosára növekedhet - közölte a helybéli férfi.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

A település lakói csónakokkal és traktorokkal igyekszenek menteni értékeiket és a jószágokat azokból a házakból, melyeket most ért el a víz. A kitelepítésben teherautókkal és helikopterekkel részt vesz a katonaság is. A falut elhagyni kényszerülteket ismerősöknél, rokonoknál és a szomszéd járási székhely, Szécsány (Secanj) iskolájában szállásolják el.

Fertőzésveszély jelenleg még nincs, de az idő melegebbre fordultával komoly gondot okozhatnak az elhullott állatok, amelyek összegyűjtését szerdán kezdték meg.

Rendkívül komoly a helyzet a szintén a Temes mellett fekvő, csaknem tisztán magyarok lakta, százfős Káptalanfalván (Busenje), melyet két ház kivételével elöntött az ár. A faluban nincs sem ivóvíz, sem áram, sem telefonösszeköttetés, és jelenleg csak csónakkal lehet megközelíteni.

A Temes Párdányban két utcát lepett el, az Óbega Tamásfalvát és még két települést, a Berzava pedig Kanakot fenyegeti. A szerb kormány tízmillió dináros (közel 30 millió forintos) gyorssegélyt különített el a bajbajutottaknak, és szerdán már megérkeztek az első segélyszállítmányok a térségbe.