Kinevezték az új cseh kormányfőt

2005.04.25. 10:26

Jirí Paroubek, a szociáldemokraták alelnöke, eddigi regionális fejlesztési miniszter lett az új cseh kormányfő. Elődje, Stanislav Gross zavaros pénzügyei miatt volt kénytelen lemondani, miután a kormánykoalíció három pártja új megállapodást kötött. Korábban az egyik koalíciós párt elhagyta a kormányt, mivel hiába követelte Gross távozását.

Fotó: EPA
Gross sokáig megtagadta a távozást

Csehország új miniszterelnöke hétfő délutántól Jirí Paroubek, a Cseh Szociáldemokrata Párt alelnöke. Václav Klaus, cseh államfő azután nevezte ki az 52 éves politikust miniszterelnökké, hogy elődje Stanislav Gross hétfőn délelőtt benyújtotta lemondását, amit az államfő azonnal el is fogadott. Várható, hogy Klaus még a délután folyamán az új kormány tagjait is kinevezi. A hatályos cseh törvények szerint a miniszterelnök lemondása egyben az általa vezetett kormány lemondását is jelentette. Az új kormányfőnek most 30 napja van arra, hogy programjával a képviselőház elé lépjen és bizalmat kérjen a kabinet számára

Stanislav Gross zavaros családi pénzügyei miatt az utóbbi hetekben-hónapokban került a bírálatok kereszttüzébe, és az után távozott, hogy a koalíció három pártja hétfőn reggel új együttműködési megállapodást írt alá.

"Az új megállapodás lényege, hogy a legfontosabbnak minősített kérdésekben a koalíciós partnerek közösen fognak szavazni, és nem fogják keresni az ellenzéki kommunista párt támogatását" - mondta újságíróknak a dokumentum aláírása után Miroslav Kalousek, a kereszténydemokraták elnöke. Szerinte a koalíció ezek közé sorolja a jövő évi költségvetést, az adótörvényeket, az ország védelmének kérdéseit, valamint a magánvagyon védelmét.

"A kormányválságot hivatalosan csak akkor tekinthetjük véglegesen lezártnak, miután a képviselőház bizalmat szavazott az új kormánynak" - mondta újságíróknak Karel Kühnl védelmi miniszter, az uniósok alelnöke.

Stanislav Gross 34 évesen mint Európa legfiatalabb miniszterelnöke 2004 augusztusában került a szociáldemokrata többségű hárompárti cseh kormány élére. A választási ciklus első felében - 2002-2004 - Vladimír Spidla állt a koalíciós kormány élén, amelynek tevékenységét többnyire sikeresnek minősítik a szakértők és a média.

A kormányválság Gross zavaros családi pénzügyei miatt robbant ki januárban. Miután a szociáldemokraták nem voltak hajlandók más politikusukkal felváltani a kormányfőt, sőt márciusban hivatalosan a párt elnökévé választották, a kereszténydemokraták kiléptek a koalícióból. Fokozatosan hét miniszter mondott le, míg a három pártnak sikerült megállapodnia a kormányválság megoldásában. Stanislav Gross a kormány éléről való távozása után is megtartja elnöki tisztségét a szociáldemokrata pártban. A szociáldemokraták továbbra is azt állítják, hogy Gross eltávolítása egy szervezett kampány eredménye.

KAPCSOLÓDÓ CIKK