Vágólapra másolva!
A kormány figyelmeztetése ellenére kedden visszatért hivatalába Mexikóváros főpolgármestere, Andres Manuel Lopez Obrador. Lopez Obradornak azért kellett távoznia hivatalából, mert vádat emelt ellene a szövetségi ügyészség hivatali visszaélés címén. Vicente Fox elnök szóvivője kedden "provokációnak és törvényszegésnek" minősítette a politikus lépését.
Vágólapra másolva!

Lopez Obradort azért vádolják hivatali visszaéléssel, mert állítólag semmibe vett egy bírósági döntést egy zavaros ingatlankisajátítási ügyben. Miután a mexikói parlament felfüggesztette a politikus mentelmi jogát, a főügyész vádat emelt ellene. Egy bíró eljárási hibára hivatkozva elutasította a vádindítványt, a főügyész hivatala viszont bejelentette, hogy ismét vádat fog emelni. A politikus kedden párbeszédre hívta azokat, akik távozását követelik.

A főpolgármester indulni akar a 2006-os elnökválasztásokon a szociáldemokrata Demokratikus Forradalom Pártja színeiben, jelenleg ő Mexikó legnépszerűbb politikusa. Vasárnap több százezren vonultak fel néma menetben Obrador melletti támogatásukat kifejezve.

Obrador a zárórendezvényen kijelentette: politikai ellenfelei a vádemeléssel azt akarják elérni, hogy ne indulhasson a jövő évi elnökválasztáson.