Elkaptak egy afgán drogbárót

Vágólapra másolva!
New Yorkban fogták el Ázsia egyik legkeresettebb kábítószer-kereskedőjét, aki a gyanú szerint évekig csempészett heroint az USA-ba. Lapértesülések szerint Oszama bin Ladennel és az al-Kaidával is kapcsolatban állt a most elfogott drogbáró.
Vágólapra másolva!

Ázsia egyik legkeresettebb kábítószer-kereskedőjét fogták el az amerikai hatóságok. Az afgán származású Hadzsi Basir Nurzai letartóztatását kedden erősítették meg, noha a hatóságok már a múlt hét végén a New York-i repülőtéren kerítették kézre őt.

Az afgán drogbárót azzal vádolják, hogy 14 éven keresztül 500 kilogram heroint csempészett az Egyesült Államokba. A csempészáru feketepiaci értéke kereken 50 millió dollár. Hadzsi Basir Nurzai ellen hétfőn már vádat is emeltek az Egyesült Államokban, s a bíróság 10 évtől akár életfogytiglanig terjedő börtönbüntetésre ítélheti a drogkirályt.

A The Washington Post című lap szerint a letartóztatott 44 éves férfi Ázsia első számú kábítószercsempésze és Oszama bin Laden hírhedt terrorszervezetének, az al-Kaidának fő pénzügyi támogatója volt. Letartóztatása súlyos csapás az afganisztáni kábítószer-kereskedelemre is, amely változatlanul növekvő veszélyt jelent a rendkívül fiatalnak számító demokráciára.

Értesülések szerint Nurzai 1990 és 2002 között fegyvereket és robbanóanyagot szállított az Afganisztánban akkor hatalmon lévő tálib rezsimnek, s egyfajta ellenszolgáltatásként védelmet élvezett kábítószerügyletei folytatásához. Az afganisztáni amerikai nagykövetség szerint Nurzai az egykori afgán tálib vezér, Omár molla bizalmasa, a tálib rezsim egyik fő finanszírozója volt. Úgy tudni, hogy a tálib rendszer megdöntése után kandahári főhadiszállásáról támogatta az al-Kaidát.