Célpontok listáját találták a vélt ETA-tagoknál

Vágólapra másolva!
Vélhetően lehetséges célpontok listáját találták meg a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista terrorszervezet két feltételezett tagjánál, a felsorolásban Madrid 2012-es olimpiai pályázatában szereplő helyszínek is vannak - jelentette be pénteken a spanyol belügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Juan Antonio Alonso közlése szerint Pedro Esquisabel Urtuzagát és Jose Manuel Ugartemendiát előző nap fogták el Dél-Franciaországban, amikor visszatértek egy mosodába ott felejtett táskájukért. A táskában fegyverek, fényképek, hamis személyazonosító dokumentumok és az említett létesítményekről szóló információk voltak.

Az információk azonban elnagyoltak, és valószínűleg a madridi olimpiai pályázat hivatalos honlapjáról töltötték le őket. Az épületekről készült fotókat nem találtak a táskában - tette hozzá .

A listán hat létesítmény szerepel, négy madridi sportlétesítmény - ezek közül néhány még épülőfélben van - és két dél-spanyol sólepárló.

Az első gyanúsítottat tartják a hatóságok a szervezet tavaly elfogott vezetője, Mikel Antxta egykori jobbkezének és valószínű utódjának. A hatságok szerint ő állt a szakadár szervezet politikai szárnyának élén, és fontos szerepet töltött be a katonai szárnyon belül is.