Nem találják a nagybecskereki buszbaleset áldozatait

Vágólapra másolva!
A mentőalakulatok eddig 28 kilométer hosszúságban vizsgálták át a Tisza nagybecskereki szakaszát a két hete történt buszbaleset áldozatai után kutatva, de nem találtak egyetlen holttestet sem.
Vágólapra másolva!

Milan Mihailovic, a kutatásban részt vevő búvárcsoportok vezetője azt közölte pénteken a belgrádi Beta hírügynökséggel, hogy eddig 28 kilométernyi szakaszon fésülték át folyót - a partot, a tiszai szigeteket és holtágakat - a Nagybecskerek (Zrenjanin) melletti zsablyai hídtól egészen a Tisza dunai torkolatáig, de egyetlen holttestet sem találtak.

A mentőparancsnok elismerte azt a mulasztást, amelyre sok szakember rávilágított a tragédia utáni napokban, jelesül, hogy a baleset színhelyétől lejjebb hálót kellett volna kifeszíteni. Mivel ezt nem tették meg, talán még öt-hat napot kell várni, amíg a folyó kiveti a felszínre a tetemeket. Az Újvidék és Versec között közlekedő autóbusz pontosan két hete, április 15-én 19.30-kor zuhant a megáradt folyóba a nagybecskereki Tisza-hídnál.

A balesetet egy kamion okozta: szabálytalanul előzött egy traktort a hídon, ekkor a szembejövő busz nekiütközött a kamion pótkocsijának, és a híd korlátját áttörve a Tiszába zuhant. A balesetet heten élték túl; közvetlenül a tragédia után három holttestet emeltek ki a vízből a környékbeli nyaralók tulajdonosai. A túlélők szerint a tragédia pillanatában a járműben több mint húsz személy tartózkodott, de csak nyolc eltűntről érkezett értesítés a rendőrséghez.

Az azonosított halottak között volt egy vajdasági magyar férfi, de az eltűntek között nincsenek magyarok, legalábbis erre lehet következtetni a sajtóban megjelent nevekből.

A mentőalakulatok a tragédia után kilenc nappal, a múlt héten vasárnap emelték partra a busz roncsait, de mivel nem találtak benne egyetlen holttestet sem, a mentőalakulatoknak folytatniuk kell a kutatást: harminc búvár vesz részt ebben több szerbiai városból. A folyó vízszintje jelen pillanatban 4,5 méterrel magasabb a megszokottnál, az átlagos mélység mintegy harminc méter.