Több millió munkás nyomorog Európában

Vágólapra másolva!
Körülbelül 14 millió dolgozó EU-állampolgár él nyomorban az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb felmérése szerint. A 16 év körüli munkásoknak Luxemburgban és Hollandiában a legnehezebb az életük, míg az idősebbeknek Görögországban vagy Portugáliában.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön tette közzé az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb felmérését a munkások életkörülményeiről. Bár sokak szerint a szegénységből kivezető legjobb út, ha valaki elmegy dolgozni, de a felmérés azt mutatja, hogy a munka önmagában több millió embert nem ment meg a nyomortól. Az EU-ban ugyanis körülbelül 14 millió munkás nyomorog napjainkban.

2001-ben körülbelül 11 millió munkás (az EU teljes népességének 6 százaléka) a régi tagállamokban a nemzeti létminimium alatt élt. Családtagjaikkal együtt ez körülbelül 20 millió szegényt jelentett.

A felmérésből kiderül az is, hogy a 16 év körüli fiataloknak Luxemburgban, Hollandiában, Portugáliában, Litvániában és Szlovákiában a legnehezebb az életük. Az idősebb munkásoknak pedig Görögországban, Portugáliában, Olaszországban és Írországban a legrosszabb.

A kutatók szerint bár az általános jelenség, hogy a nők kevesebb fizetést kapnak, mint az azonos beosztású férfiak (ez különösen igaz Olaszországra és Írországra), mégis kisebb esélyük van arra a férfiaknál, hogy a létminimum alatt kelljen élniük, mivel ők ha családosak, a második pénzkeresők. Az egyedülállóaknak ugyanakkor a legnehezebb az életük, főleg, ha egyedül nevelik gyermeküket.

Dániában, Belgiumban, Írországban, Németországban és Nagy-Britanniában az elmúlt években sikerült kétharmadára visszaszorítani a szegények számát, Hollandiában és Luxemburgban viszont alig javult a helyzet a korábbi felmérésekhez képest.

Az újonnan csatlakozott tagállamok közül Csehszlovákiában 3 százalék a létminimum alatt élők aránya, míg Szlovákiában a legrosszabb, 14 százalék. Ez elsősorban az alacsony fizetések, a részidős foglalkoztatások és a kiszámíthatatlan szerződések következménye - írta az EUobserver.