Beismeri a fogolykínzást Lynndie England

Vágólapra másolva!
Lynndie England amerikai katonanő beleegyezett, hogy bűnösnek vallja magát - jelentette be az ügyvédje. A huszonkét éves nő azért döntött így, hogy 11 évre csökkentse börtönbüntetését, az iraki Abu Graib börtönben őrzött foglyok kínzásáért szabhatnak ki rá.
Vágólapra másolva!

Lynndie Englandnek hétfőn kell a texasi katonai bíróság elé állnia. Az ügyvédje, Jonathan Crisp kapitány nemrég bejelentette: Lynndie beleegyezett, hogy bűnösnek vallja magát iraki foglyok kínzásában. A beismeréssel 16 évről 11 évre csökkenthető a börtönbüntetése.

Lynndie England az ügyvédje szerint hét vádpontban fog bűnösnek bizonyulni, melyek között szerepel az összeesküvés, a foglyokkal való kegyetlen és illetlen bánásmód, illetve a foglyok bántalmazása. Az ügyvéd szerint a hétből két vádat elejthetnek, ezért a beismerés a nő érdekében szükséges - írja a BBC.

Az amerikai katonanőről készült fotók bejárták a világot, kedvezőtlen képet alakítva ki az amerikai vezetésű iraki megszálló erőkről. A leghíresebb képen Lynndie England egy meztelen iraki foglyot tart pórázon és nevetve mutat a nemiszerveire. A foglyok kínzásával több amerikai katonát vádoltak meg, akik közül az Abu Graib börtön egy másik őre, Lyndie barátja, Charles Graner már tíz éves börtönbüntetését tölti.