Együtt emlékeznek '45-re Moszkvában az egykori ellenségek

Vágólapra másolva!
Ötven állam- és kormányfő vesz részt a hétfői moszkvai győzelem napi megemlékezésen. A dísztribünön Putyin oldalán megtalálható George Bush amerikai elnök és francia kollégája, de ott vannak egykori ellenfeleik: a japán miniszterelnök és a német kanmcellár is. A vendégek előbb a katonai parádét tekintették meg, majd megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját, és részt vesznek Putyin elnök fogadásán a Kremlben.
Vágólapra másolva!

Félszáz állam- és kormányfő részvételével tartanak megemlékezést Moszkvában hétfőn, a II. világháború befejeződésének 60. évfordulóján. A Vörös téren óriási katonai parádé kezdődött, amelyen felvonultatták a Nagy Honvédő Háborúban kitűnt alakulatok zászlóit, korabeli egyenruhát és fegyvereket viselő osztagok menetelnek, és 2500 veterán hajt körbe korhű teherautókon egykori szovjet hadseregcsoportjaik lobogói alatt. A díszszemle után az állam- és kormányfők megkoszorúzták az Ismeretlen Katona Sírját, és a veteránokkal együtt a Nagy Kreml-palotában fogadáson vesznek részt, amelyet Putyin elnök ad feleségével.

Putyin ez alkalomból elmondott beszédében a szovjetek hatalmas áldozatkészségét emelte ki, amivel megszabadították a világot a náci uralomtól. "Számunkra a győzelem mindannyiunk győzelme" - mondta. A világ "tudta azt is, hogy a Szovjetunió több tucat millió állampolgárát vesztette el azokban az időkben... A Szovjetunió összes polgára soha nem orvosolható veszteségeket szenvedett... Köszönet hadseregünk vitéz egységeinek, hogy visszaverték az ellenséget."

A megemlékezésen - első amerikai elnökként - George Bush is megjelent, aki korábban magasztalta a nácik alóli felszabadítást, ám Kelet-Európa szovjet megszállását a "világtörténelem egyik legnagyobb hibájának" nevezte.

A szigorú biztonsági intézkedések közepette - Moszkva egész központját lezárták - megtartott eseményt a helyi pletykák szerint csak a kiválasztottak kísérhették a helyszínről figyelemmel. Az orosz hatóságok arra kérték az embereket, hogy inkább a televízióban nézzék a parádét.

Az eseményen az egykori győztes országok vezetői mellett egykori ellenségeik is képviseltették magukat. Ott volt például Silvio Berlusconi olasz kormányfő, Gerhard Schröder német kancellár vagy Junicsiro Koizumi japán miniszterelnök. Megjelent Aleksander Kwasniewski lengyel elnök is, akit emiatt sok kritika ért hazájában.

A meghívás ellenére azonban a litván és az észt vezetés bojkottálta az eseményt. A két balti állam ugyanis bocsánatkérést követelnek Moszkvától a megszállás miatt, ám Putyin ezt elutasította, mondván, hogy a szovjet időkben már elmarasztalták azt az 1939-és paktumot, amely lehetővé tette a megszállást.

Az eseményen részt vesz Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök, aki az elnöki fogadás után megkoszorúzza a krasznogorszki temetőben nyugvó magyar hadifoglyok emlékművét.