Izrael az ünnepekre lezárja a palesztin területek határát

Vágólapra másolva!
Óvintézkedésként teljes zárlatot rendelt el az izraeli hadsereg kedd estétől szombat estig Ciszjordánia és a Gázai övezet határán a háborúkban elesett izraeli katonáknak emléket állító ünnepségek, illetve Izrael állam megalapításának küszöbön álló évfordulója miatt.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg keddi közleménye szerint a határzárlatról biztonsági megfontolásokból, politikai szinten született döntés. A támadásoktól, merényletektől tartó fegyveres erők az említett időszakra teljesen lezárják a palesztin területek határát, a zárlatot legfeljebb emberbaráti megfontolásokból, a palesztin hatóságokkal egyeztetett esetekben oldják fel.

Izraelben kedd estétől szerda estéig tart az Emlékezés Napja, amelyen az ország népe a Palesztina megosztását kimondó, 1947. november 29-én kelt ENSZ-határozat óta az arabokkal vívott számos háborúban elesett több mint 20 ezer izraeli katonát gyászolja. Izraelben helyi idő szerint kedd este nyolc órakor megszólaltak a szirénák; a fő megemlékezést a jeruzsálemi Siratófalnál tartották, ahol Móse Kacav államfő és Móse Jaalon vezérkari főnök virágkoszorút helyezett el az elesett katonák emlékére.

Izrael csütörtökön az államalapítás évfordulóját ünnepli. A zsidó államot 1948. május 14-én kiáltotta ki David Ben Gurion.