Legkevesebb 23 halottja van az iraki merényleteknek

Vágólapra másolva!
Több merényletet követtek el csütörtök délelőtt Bagdadban és más iraki városokban. A támadásokban legalább 23 ember meghalt. Az áldozatok között több magas rangú iraki tiszt és számos civil van.
Vágólapra másolva!

Újabb merényleteket követtek el csütörtökön az Irakban, a támadásokban legalább 23 ember meghalt. Minimum 15 halálos áldozata van annak a merényletnek, amelynek során egy gépkocsiba rejtett bomba robbant az iraki főváros keleti részén egy piac és egy mecset közelében. A sérültek száma meghaladja a hatvanat. A robbanás közben több piaci stand és üzlet lángba borult, megrongálódtak a környékbeli lakások is, egyes házak teteje pedig ráomlott a lakókra. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy öngyilkos merénylet történt-e.

Ugyancsak csütörtök reggel lelőttek egy iraki vezérkari tisztet Bagdadban. Iraki belügyi források szerint Ijád Imád Mahdi tábornokra ismeretlen fegyveresek lőttek rá, amikor kilépett a Bagdad nyugati kerületében lévő háza kapuján. A tábornok nem sokkal később a kórházban belehalt sérüléseibe. Egy órával később pedig egy, az iraki belügyminisztériumban dolgozó rendőr ezredest lőttek le ugyancsak munkába indulásakor a délkeleti al-Amín kerületben. Ő is kórházba szállítása után halt meg.

Közben két gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az észak-iraki Kirkukban. Az egyik bomba a város központjában, egy síita mecset közelében lépett működésbe és ölt meg két embert. Közben a helyi tűzszerészeket a város északkeleti bejáratához hívták egy út szélén elhelyezett robbanószerkezet hatástalanítására. Miközben a szakértők dolgoztak egy, a közelben parkoló gépkocsi felrobbant, és két tűzszerészt megsebesített.

A Bagdadtól 125 kilométerre északra fekvő Szamarrában pedig két katona, illetve két civil halt meg két különböző támadásban. A két katonával házi készítésű pokolgép végzett, míg egy pékség két alkalmazottját fegyveresek lőtték le. Irak északi részén pedig akna ölt meg két amerikai tengerészgyalogost. A tengerészgyalogosok páncélozott harci járműve szerdán futott aknára a szíriai határ közelében. A robbanásban 14 további katona sérült meg. Az Irak ellen 2003 márciusában indított invázió kezdete óta 1609 amerikai katona halt meg, köztük 1231 harc közben.