Világszerte a melegek bántalmazására emlékeznek

Vágólapra másolva!
Idén rendezik meg először a homofóbiaellenes világnapot, amellyel a melegszervezetek világszerte a homoszexuálisokat ért hátrányos megkülönböztetésekre próbálják felhívni a figyelmet. Jelenleg közel 80 országban tiltják a homoszexualitást, több ázsiai országban pedig halállal büntetik.
Vágólapra másolva!

Idén először tartják meg május 17-én a homofóbiaellenes világnapot. Tizenöt évvel ezelőtt ezen a napon törölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a mentális betegségek jegyzékéből a homoszexualitást - adta hírül a pride.hu.

Pride.huhttp://pride.hu/

A világnappal a homoszexuálisokat ért hátrányos megkülönböztetésekre próbálják felhívni a figyelmet világszerte. A londoni melegbárokban egyperces csenddel emlékeznek meg a homofóbia áldozatairól. Ezenkívül tüntetést tartanak a szaúd-arábiai nagykövetség előtt, mivel ebben az országban halállal büntetik a homoszexualitást. Belgiumban a parlament elé terjesztettek egy javaslatot, amelynek értelmében május 17-ét a homofóbia elleni küzdelem nemzeti napjává akarják nyilvánítani. Franciaországban országszerte tartanak megemlékezéseket, filmvetítéseket, konferenciákat. Görögországban a melegszervezetek a parlament előtt tartanak demonstrációt. Amszterdamban negyed órán át kézen fogva sétálnak és csókolóznak majd ismeretlenek, barátok és párok.

Magyarországon egy 2000-ben végzett, nem reprezentatív felmérés alapján a megkérdezett leszbikusok és melegek több mint fele számolt be arról, hogy életében kapott már valamilyen homofób megjegyzést, és minden tizedik megkérdezettet fizikailag is bántalmazták. Jelenleg legalább nyolcvan országban törvény tiltja a homoszexuális aktust, többek között Algériában, Etiópiában, Libanonban, Kuvaitban, Puerto Ricóban és Boszniában. Egyes kormányok tíz évet meghaladó börtönnel fenyegetnek, Guyanán és Ugandában életfogytig tartó szabadságvesztést szabnak ki a homoszexualitásért. Afganisztánban, Iránban és Szaúd-Arábiában pedig halállal is büntetik a meleg közösségek tagjait.