Pénz járna az esőerdőt védő farmereknek

Vágólapra másolva!
Pénzzel lehetne ösztönözni a fejlődő világ farmereit arra, hogy őrizzék meg az esőerdőket - merült fel egy nemzetközi klímakonferencián. Jelenleg a farmerek többsége arra kényszerül, hogy fakitermelőknek adja el a természetvédelmi oltalom alatt álló fákat. Az erdők megőrzése azért fontos, mert elnyelik az üvegházhatásért felelős gázokat.
Vágólapra másolva!

A bonni klímakonferencián kedden felmerült, hogy a globális felmelegedés lassítása érdekében a fejlődő államoknak juttatást kéne fizetni, hogy megóvják a trópusi esőerdőket - írja a Guardian.

A klímaváltozást megakadályozó törekvések eddig mindössze arra koncentráltak, hogy visszafogják az autók és az ipari üzemek okozta szén-dioxid-kibocsátást. Mindezt az 1997-ben aláírt kiotói jegyzőkönyv fogalmazta meg, amelyben 141 ország vállalta, hogy a 2008 és 2012 között az 1990-es szinthez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkenti az üvegházhatásért felelős gázok, elsősorban a szén-dioxid kibocsátását. A 190 állam részvételével Bonnban megtartott konferencián, amelynek célja a kiotói jegyzőkönyv kibővítése volt, Robert Aisi, Papua Új-Guinea képviselője felvetette, hogy a szén-dioxid-kibocsátás visszafogásán túl fontos lenne az erdők védelme is.

A javaslat értelmében a fejlődő világ farmerei pénzt kapnának, ami arra ösztönözné őket, hogy megóvják a természetvédelmi oltalom alatt álló fákat, így azok nem válnának a favágók áldozataivá. A megőrzésük azért lenne fontos, mert az esőerdők magukba szívják az üvegházhatásért felelős gázokat. Jelenleg azonban a farmerek számára kifizetődő az erdős területek értékesítése. "A jelenlegi gyakorlat az, hogy a fakitermelők minden egyes fáért 10 dollárt fizetnek a farmereknek, amit a fakitermelők később ezer dollárért értékesítenek. A fák kivágása pedig talajeroziót okoz, valamint óriási veszteség a világ számára is" - magyarázta az ötlet felvetője.

A rendszer részleteit egyelőre azonban még nem dolgozták ki. Egy hasonló ötletet pár évvel korábban már elutasítottak, arra hivatkozva, hogy lehetetlen annak az ellenőrzése, hogy a díjazás ellenében valóban fennmaradnak-e az erdők. Jelenleg azonban műholdas megfigyeléssel már nyomon követhetők az erdőirtások.