Orosz diplomatalakásokban futtattak finn lányokat

Vágólapra másolva!
Pert indítottak Finnországban egy nő ellen, aki állítólag orosz diplomaták lakásaiban épített ki prostituálthálózatot. A diplomaták a gyanú szerint pénzt szedtek a lányoktól a helyért.
Vágólapra másolva!

Orosz diplomatákkal kapcsolatban álló kerítőnő elleni kezdődött per csütörtökön Helsinkiben. A vád szerint az asszony prostituálthálózatot épített ki, amelynek tagjai a finnországi orosz kereskedelmi képviselet lakásaiban nyújtották szolgáltatásaikat.

Az orosz állampolgárságú 42 éves nőt négy hónaptól hat évig terjedő, letöltendő börtönbüntetésre ítélhetik a kerítőtevékenységért, illetve ennek minősített esetéért - közölte a bűnügyben eljáró ügyész. Finnországban a prostitúciót nem büntetik, de a kerítést igen.

A tárgyaláson nincs jelen az a két orosz diplomata, aki a nyomozó hatóság szerint lakbér címen beszedte a prostituáltak bevételének egy részét. Mentelmi jogukat kihasználva Moszkva már korábban hazahívta őket. A vád szerint a prostituálthálózat nyolc-tíz lakásban működött 2002 és 2004 között. A per előreláthatólag május 27-én fejeződik be.

Az orosz vezetés a hidegháború vége után hazahívta helsinki diplomáciai testületének egy részét, így a finn fővárosban számos iroda és lakás üresen maradt, amelyeket azonban megtartottak.