Újabb amerikai hadüzenet Iránnak

Vágólapra másolva!
Újabb hadüzenetet intézett Iránhoz csütörtökön az Egyesült Államok Teherán állítólagos nukleáris ambíciói miatt. Ezúttal Nicholas Burns külügyminisztériumi államtitkár vádolta Iránt azzal, hogy továbbra sem adta fel atomfegyverkezési törekvéseit.
Vágólapra másolva!

Megfigyelők szerint különös jelentőséggel bír az üzenet időzítése, ugyanis Irán a tervek szerint az elkövetkező napokban folytatja a tárgyalásokat az Európai Unió "trojkájával" a feltételezett atomprogrammal kapcsolatos kérdésekről. A Németország, Franciaország, valamint Nagy-Britannia képviselőivel felújítandó megbeszélések kezdetét jövő keddre tűzték ki.

Burns egyidejűleg elismerően szólt az Európai Unió három szóban forgó tagállamának tárgyalási stratégiájáról. Úgy vélekedett, hogy az unió képviselői az Iránnal való nukleáris megbeszéléseket a szükséges keménységgel folytatják, ugyanakkor számításba veszik az ezzel kapcsolatos amerikai álláspontot is.

Néhány héttel ezelőtt az Egyesült Államok még túlzott engedékenységgel vádolta az Európai uniót az Iránnal való tárgyalásokon.