Új választásokat követel az etióp ellenzék

Vágólapra másolva!
Új szavazást követelt legkevesebb huszonhét választókörzetben az etióp ellenzék, négy nappal az afrikai országban tartott parlamenti választás után.
Vágólapra másolva!

E szám még növekedhet - közölte csütörtökön Hailu Shawel, a Koalíció az Egységért és Demokráciáért (CUD) ellenzéki tömörülés vezetője. Amint azt helyettese megjegyezte, Etiópia-szerte összesen 84 választókerületben adódtak "komoly gondok". E körzetekben új szavazást kell tartani, vagy újra kell számlálni a szavazatokat, különben a CUD bírósághoz fordul - mondták.

Ellenzéki politikusok szerint a szóban forgó 84 választókerület egy részében menet közben leállították a szavazatszámlálást, másutt megfélemlítették a szavazókat. Az ellenzék megfogalmazása szerint a vidéki körzetekben a kormány büntetlenül lopkodta a szavazatokat. Nemzetközi megfigyelők a szavazatszámlálás lassúsága miatti aggodalmuknak adtak hangot.

Az 1991 óta kormányzó Etiópiai Népi Forradalmi Demokratikus Front (EPRDF) visszautasította az ellenzéki vádaskodást. A párt már hétfőn bejelentette, hogy győzelmet aratott a vasárnapi választásokon.