Iszlám szélsőségeseket fogtak el Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Hat iszlám szélsőségest fogtak el Pakisztánban különböző rajtaütésekben al-Kaida-tagok bújtatásának, illetve a hadsereg elleni rakétatámadások tervének gyanújával - közölték pénteken biztonsági források.
Vágólapra másolva!

Nevük mellőzését kérő biztonsági illetékesek szerint három férfit az ország keleti részén fekvő Multánban fogtak el, akiket az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet támogatásával, tagjaik rejtegetésével és segítésével vádolnak. A gyanút a helyszínen talált CD-lemezek, valamint egy al-Kaida tagok nevét és telefonszámát tartalmazó napló is megerősíti. A helyi rendőrség vezetője nem erősítette meg az értesülést.

A másik három gyanúsítottat - a betiltott Dzsaís-i-Mohammed elnevezésű militáns csoport állítólagos tagjait - az északnyugat-pakisztáni Bannuban fogták el, mert egy helyi katonai létesítmény elleni rakétatámadásokra készültek. Búvóhelyükön rakétákat, néhány fegyvert és gyújtószerkezeteket foglaltak le - közölte a bannui rendőrfőnök.