Az FBI szerint volt Korán-gyalázás

Vágólapra másolva!
Egy FBI-feljegyzés szerint előfordult, hogy vécén lehúzták a Koránt a guantánamói fogolytáborban. Korábban a Newsweek amerikai lap írt erről, de az iszlám országokban hatalmas botrányt keltett cikket utóbb visszavonta.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Indulatokat gerjesztett a Korán-gyalázás

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik munkatársának három évvel ezelőtti, a guantánamói fogolytábor egyik foglyának kihallgatásáról készített feljegyzése szerint az őrök megszentségtelenítették az iszlám vallás szent könyvét.

Az FBI-ügynök 2002. augusztus elsejei keltezésű - szerdán nyilvánosságra hozott - jelentésében leírja, hogy a kubai amerikai haditengerészeti támaszponton működtetett fogolytábor őrei ütlegelték a rabokat, s előfordult, hogy lehúzták a Koránt a vécén. A dokumentum az egyik guantánamói őrizetes néhány nappal korábbi kihallgatásán elhangzottakat tartalmazza. Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője útján tudatta, nem tartja hitelt érdemlőnek a fogoly állításait.

Az iszlám szent könyvének megszentségtelenítéséről először a Newsweek című amerikai hírmagazin adott hírt május 9-i számában. A tudósítás hatalmas felháborodást keltett az iszlám világban, - Afganisztánban 16 halálos áldozatot követeltek a zavargások. Az újság később visszavonta cikkét, arra hivatkozva, hogy az eredeti forrás nem is biztos benne, valóban megtörtént-e ilyen eset.