Megvétóznák a jobboldali osztrák politikus elnökségét

2005.06.03. 20:43

Alkotmánymódosítással szeretnék megakadályozni az osztrák pártok, hogy július 1-jétől egy olyan politikus tölthesse be az osztrák parlament felsőházának az elnöki tisztét, aki bajtársgyilkosoknak nevezte a Wehrmachtból megszökött osztrákokat, és azt állította, hogy a II. világháború után brutális nácivadászat tombolt Ausztriában.

A 68 esztendős Siegfried Kampl megpróbálta megmagyarázni áprilisi sajtónyilatkozatát, ám valamennyi politikai párt, közöttük a sajátja, a Jörg Haider karintiai kormányzó vezette Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) új tömörülés is elhatárolódott tőle. Úgy magyarázta, hogy csak azokat nevezte bajtársgyilkosoknak, akik azért végeztek a társaikkal, hogy a náci hadseregből megszökhessenek, és a nácivadászattal pedig azt akarta érzékeltetni, hogy a II. világháború után sem volt minden rendben Ausztriában. Kampl április végén bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról és a júliustól esedékes mandátumáról is, ám a héten visszavonta ezt a döntését.

A Wolfgang Schüssel kancellár vezette Osztrák Néppárt (ÖVP) pénteken felkarolta az ellenzéki Zöldek már hosszabb ideje hangoztatott ötletét, hogy a felsőháznak vétójogot kellene biztosítani az elnöki poszt betöltésével kapcsolatban. Az osztrák felsőház (Bundesrat) a tartományok képviseleti testülete, amelynek gyakorlatilag nincs befolyása a kormány munkájára. A Bundesrat képviselőit a tartományi parlamentek delegálják, és rotációs alapon féléves megbízatással ők választják meg a soros elnököt is. Az alkotmánymódosítással azonban a Bundesrat vétójogot kapna az elnöki poszt betöltésével kapcsolatban, és visszautalhatná az elnök megválasztásának az ügyét a tartományi parlamentnek, amely az adott párt listáján szereplő másik képviselőt választhatná meg elnöknek.

Az alkotmánymódosítási javaslatot minden párt támogatásáról biztosította, azt gyorsított eljárásban terjesztik az illetékes parlamenti bizottság elé, hogy a tartományi parlament a Bundesrat elnökévé választhassa a karintiai BZÖ egy másik képviselőjét.