Összehangolt közúti ellenőrzés hat közép-európai országban

Vágólapra másolva!
Az eddigi legnagyobb közép-európai közúti ellenőrzést készül végrehajtani hat térségbeli ország - köztük Magyarország - rendőrsége a jövő héten - közölték pénteken szlovák és osztrák rendőrségi források.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az összehangolt rendőrségi akcióban a Salzburg Fórum hat tagországa, Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia vesz részt. A Héja fedőnevű közlekedésbiztonsági ellenőrzési akció során a jövő hétfőtől jövő vasárnapig terjedő időszakban a rendőrök főleg a gyorshajtást, az ittas vezetést, a biztonsági öv és a gyermekülés előírásszerű használatát ellenőrzik.

Vladimír Gemela, a szlovák rendőrség vezetésének képviselője elmondta, hogy Vladimír Palko szlovák belügyminiszter a Salzburg Fórum áprilisi budapesti belügyminiszteri tanácskozásán tett javaslatot a közös közlekedésbiztonsági akcióra, amit a résztvevők jóváhagytak.

Szlovákiában már négy ilyen ellenőrzést tartottak. A legutolsó, májusban végzett ellenőrzés során csaknem 30 ezer közlekedési szabálysértést tapasztaltak és mintegy 25 ezer gépkocsivezetőt bírságoltak meg, elsősorban gyorshajtás és a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. A szlovák rendőrök összesen 21 millió korona pénzbírságot szabtak ki.

A hétfőn induló Héja-akcióban a szlovák rendőrség fokozottan kutat illegális bevándorlók után is.