Irán nem mond le a nukleáris kutatásokról

2005.06.05. 20:56

Nem adja fel nukleáris kutatásait Irán, de kész szavatolni, hogy polgári jellegű atomprogramját nem alakítja át katonaira. Erről az egyik iráni elnökjelölt, Rafszandzsáni nyilatkozott.

Irán nincs abban a helyzetben, hogy feladja nukleáris kutatását, viszont kész szavatolni, hogy polgári jellegű atomprogramját nem alakítja át katonaira - jelentette ki Akbar Hásemi Rafszandzsáni, az iráni elnökválasztás egyik jelöltje. A politikus, aki korábban már volt elnök, az amerikai Time hetilap vasárnap megjelent számának nyilatkozott.

Az interjúban Rafszandzsáni hangsúlyozta, hogy ha időre és tárgyalásokra van szükség a bizalom megteremtése érdekében, akkor ők készen állnak. Irán politikájának alapja az, hogy az egész világ a nukleáris leszerelés irányába fejlődjön.

A politikus hozzátette, hogy ebben a kérdésben kész együttműködni Washingtonnal. Mint mondta: "nincs semmi gondjuk az amerikai néppel, és az Egyesült Államok mint ország népével. Amikor csak volt lehetőség az ésszerű együttműködésre, az irániak megragadták az alkalmat".

KAPCSOLÓDÓ CIKK