A brit miniszterelnöki hivatal is megerősítette, hogy nem tervezik megtartani az EU-alkotmányról szóló népszavazást jövő tavasszal. Hivatalosan hétfő délután jelenti be az erről szóló törvénytervezet visszavonását a brit külügyminiszter.

A brit miniszterelnöki hivatal megerősítette, hogy jegelik a 2006 tavaszára tervezett EU-alkotmányról szóló népszavazás terveit. Tony Blair szóvivője szerint "Jelenleg bizonytalanságban vagyunk, és addig nem lépünk, amíg nem leszünk biztosak a dolgokban". A britek azt követően döntöttek így, hogy mind a franciák, mind a hollandok nemet mondtak népszavazásaikon az uniós alapszerződésre.

A szóvivő minden bizonnyal arra utalt, hogy az EU-s vezetők jövő heti csúcstalálkozóján megvitatják az alkotmány ügyét, és akkor várhatóan döntenek is az ezzel kapcsolatos teendőkről. Az biztos, hogy Jacques Chirac francia elnök és Gerhard Schröder német kancellár - mint azt többször is hangoztatták - a ratifikálási folyamat mellett érvel majd. Többek szerint ugyanakkor semmi értelme folytatni a dokumentum országonkénti jóváhagyását, mivel csak akkor léphet életbe, ha az összes tagállam elfogadja, és ketten már elutasították.

A brit külügyminiszter hétfő délután szólal fel a brit alsóházban, ahol várhatóan hivatalosan bejelenti a népszavazásról szóló törvénytervezet benyújtásának elvetését. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy 2006 folyamán egy esetleges későbbi időpontra ne lehetne kiírni még népszavazást.

A legfrissebb felmérések a brit népszavazás szinte biztos bukását jósolják. A brit választók 65-70 százaléka válaszolt nemmel arra a kérdésre, hogy támogatja-e az alkotmányt. Politikai elemzők ugyanakkor emlékeztetnek arra is, hogy a közös piacbeli brit tagság fenntartásáról éppen harminc éve rendezett népszavazás előtt a közvélemény-kutatások kétharmados elutasítást mutattak, de a referendumon a britek végül csaknem ugyanilyen arányban jóváhagyták hazájuk bennmaradását az EU elődjében.