Kihallgatták a volt ukrán kormányfőt

Vágólapra másolva!
Kihallgatták hétfőn Viktor Janukovics volt ukrán kormányfőt állami pénzekkel való visszaélés gyanújával, az ellenzéki vezető azonban úgy vélte, kihallgatására politikai okok miatt került sor.
Vágólapra másolva!

Viktor Janukovicsnak, aki jelenleg az ellenzéki Régiók Pártja elnöke, a szervezett bűnözés elleni rendőrség nyomozói előtt kellett tanúskodnia arról, hogyan utalt át tavaly az állami költségvetésből 4,8 millió hrivnyát (950 ezer dollár) Donyeck város repülőterének. Janukovics miniszterelnöksége előtt szűkebb pátriája, Donyeck megye kormányzója volt.

Janukovics, aki a kihallgatásra félórás késéssel érkezett, az épületbe lépve közölte: véleménye szerint a hatóságok az ilyen módszerekkel az ország növekvő problémáiról igyekeznek elterelni a figyelmet. Hozzátette, hogy kihallgatása "politikai megrendelésre" történik.

A három órán át tartó kihallgatás végén a volt kormányfő közölte: nem fél semmitől, mert nem tartja magát bűnösnek, nem készül emigrálni sem. Egyelőre nem emeltek vádat ellene, bár Janukovics elismerte, hogy bármikor ismét berendelhetik újabb kihallgatásra, az athéni olimpia ukrán érmeseinek nyújtott megemelt jutalmak miatt. A rendőrség a kihallgatás után nem nyilatkozott.

Viktor Janukovics, aki Viktor Juscsenko államfő ellenfele volt az őszi elnökválasztáson, vereséget szenvedett, miután a legfelsőbb bíróság tömeges csalásokra hivatkozva érvénytelenítette a Leonyid Kucsma távozó elnök és a Kreml támogatta volt kormányfőnek a második fordulóban a központi választási bizottság által megállapított győzelmét, és elrendelte a választási forduló megismétlését.

A múlt hónapban Borisz Kolesznyikovnak, a donyecki városi tanács (önkormányzat) zsarolással vádolt és letartóztatott elnökének üzleti ügyeiről hallgatták ki Janukovicsot. Vádemelés akkor sem történt. A januárban beiktatott Juscsenko állítólag egykori ellenfelét tartotta felelősnek a korrupció és a szervezett bűnözéssel fenntartott kapcsolatok miatt, amelyek Leonyid Kucsma tízéves elnökségére árnyat vetettek. Mint mondta, Donyeck, ahol tömegesen támogatták az elnökválasztáson a volt kormányfőt, az egyik legkorruptabb ukrán város.