A boszniai szerb hatóságok keresik a srebrenicai hóhérokat

2005.06.09. 18:56

A boszniai szerb rendőrség próbál fényt deríteni minden szerb rendőr kilétére, aki részt vett a srebrenicai vérengzésben, de a szarajevói lapok állításával ellentétben egyelőre nem lehet tényként állítani, hogy szerbiai belügyi egységek is részt vettek a mészárlásban - közölte csütörtökön a boszniai szerb rendőrség szóvivője.

Radovan Pejic megerősítette a Tanjug belgrádi hírügynökségnek, hogy Dragomir Andan rendőrparancsnok utasítására a hatóságok fokozták erőfeszítéseiket, hogy fényt derítsenek az 1995 júliusában elkövetett, közel nyolcezer halálos áldozatot követelő srebrenicai mészárlás minden résztvevőjének kilétére. Azt vizsgálják, hogy kik voltak tagjai az "egyesített boszniai szerb rendőri alakulatnak", amely véghezvitte a mészárlást.

Banja Luka néhány hónapja terjesztette Paddy Ashdown, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője elé szakértői csoportjának jelentését a srebrenicai mészárlásról. A megbízott azonban kérte a dokumentáció kiegészítését minden személy nevével, aki az egyesített rendőri erő kötelékében szolgált, "beleértve a boszniai szerb, a szerbiai és a krajinai szerb rendőröket".

Az Oslobodjenje nevű szarajevói lap csütörtöki írásában azt állította, hogy Banja Luka már elismerte, hogy szerbiai és krajinai szerb rendőrök is szolgáltak a Ljubomir Borovcanin tábornok parancsnoksága alatt álló egyesített rendőri alakulatban, ez a megállapítás szerepel ugyanis a Banja Luka-i szakértői bizottság jelentésében. Jovan Spajic, a testület elnöke nem erősítette meg az Oslobodjenje állítását, Pejic pedig leszögezte, hogy a Banja Luka-i belügyminisztériumból "soha senki nem erősítette meg és a jövőben sem fogja megerősíteni a szerbiai erők részvételét a srebrenicai vérengzésben".

Amióta a múlt héten Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő hágai perén bemutatták a hátborzongató felvételt arról, hogy a Skorpió nevű "szerb" egység tagjai hidegvérrel kivégeznek hat muzulmánt, a szerbiai és a boszniai közvéleményt egyaránt az foglalkoztatja leginkább, hogy a Skorpiókat Belgrádból irányították-e. Bebizonyosodott, hogy a Skorpiók 1999-ben, a koszovói háború idején beolvadtak a szerbiai belügyminisztérium terrorelhárító egységének (SAJ) tartalékos alakulatába, de egyelőre nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a boszniai háború idején is Belgrádból irányították volna az osztagot. Amennyiben ez kiderülne, annak súlyos következményei lennének. Ez egyszersmind bizonyíték lenne arra, hogy Milosevic is felelős a srebrenicai népirtásért, ami viszont közvetve hatással lenne arra a háborús kártérítési perre, amelyet népirtás címén indított Szarajevó Belgrád ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon.

Az igazság napjára talán nem kell már sokat várni, mivel a hágai ügyészség azt ígérte, hogy a Milosevic-perben tanúként nemsokára megjelenik az említett osztag egyik tagja, aki megörökítette a vérengzést.

KAPCSOLÓDÓ CIKK