Visszatért Koszovóba Ramus Haradinaj

2005.06.09. 20:19

Visszatért Pristinába Ramus Haradinaj háborús bűntényekkel vádolt volt koszovói miniszterelnök, akit pere kezdetéig szabadlábra helyezett a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT). Önfeladása óta a volt miniszterelnök már járt Koszovóban: április közepén hazatérhetett öccse, Enver temetésére, akit állítólag a Haradinaj családdal rivális Musaj-klán gyilkolt meg.

A belgrádi média helyszíni jelentései szerint a repülőgépből kiszállva Haradinaj azonnal a reptéren várakozó gépkocsiba ült és elhajtott, újságíróknak nem nyilatkozott. A volt kormányfőt azzal a feltétellel helyezte ideiglenesen szabadlábra az NT, hogy megérkezése után átadja útlevelét az ENSZ-missziónak (UNMIK). Haradinaj két helyen tartózkodhat, Pristinában vagy glodjanei szülőházában. Nem foglalkozhat politikával, nem vehet részt a hatalmi szervek munkájában, de végezhet pártelnöki tisztségével járó feladatokat.

Ramus Haradinaj az idén március 8-án kapta meg a hágai vádiratot az UNMIK-tól, még aznap lemondott kormányfői tisztségéről, és másnap önként Hágába repült. Az ügyészség 37 rendbeli háborús és emberiesség elleni bűncselekménnyel, gyilkosságokkal, nemi erőszakkal és polgári lakosokkal szembeni kegyetlenkedéssel vádolja őt. A vádirat szerint Haradinaj a Koszovói Felszabadítási Hadsereg regionális parancsnokaként az 1998-99-es koszovói válság idején követte el a terhére rótt bűntényeket.

A hágai ügyészség eleinte ellenezte szabadlábra helyezését, tartva attól, hogy befolyásolhatja a tanúkat. A hágai bírói tanács döntése ellen azonban nem emelt panaszt, ami Belgrádban és a koszovói szerb körökben felzúdulást keltett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK