A Djindjic-per szakértői megerősítették a vádirat hitelességét

Vágólapra másolva!
A Djindjic-perben tanúskodó igazságügyi szakértők egyértelműen szertefoszlatták hétfőn azokat a feltételezéseket, hogy a néhai szerb miniszterelnök elleni merényletben legalább két orvlövész vett részt, és a gyilkos golyó nem abból az irányból érkezett, amelyet megjelöl a vádirat.
Vágólapra másolva!

Zoran Djindjic feltételezett gyilkosai, a zimonyi klán és titkosszolgálati szövetségesei elleni per hétfőn háromhetes szünet után folytatódott, két igazságügyi szakértő válaszolt a vád és a védelem kérdéseire.

Milan Kunjadic ballisztikus szakértő egyértelműen kizárta azt, hogy a Djindjic életét kioltó golyó nem a kormánypalota szomszédságában, az Admirala Geprata utcában lévő irodaházból érkezett, hanem ellenkező irányból. Magyarázata szerint ellenkező esetben Djindjic másképp terült volna el a földön a gyilkos lövedék becsapódása után és máshol lettek volna a sérülések a testén. Kunjadic szerint a lövedék repeszeinek nyomai az épület falán egyértelműen bizonyítják, hogy melyik irányból érkezett a lövés.

Dusan Dunjic igazságügyi orvos szakértő ismételten leszögezte, hogy Djindjicet jobb mellkasa alsó részén érte a lövés, ezután a miniszterelnök jobb lába körül megpördült, és arccal esett be az épületbe a parkoló felőli ajtón át. A lövedéken szerinte azért nem voltak vérnyomok, mert a testen áthaladva átment a miniszterelnök ruháján is. A két szakértő a bíróság előtt bemutatta, hogy miként rogyott össze a miniszterelnök a halálos lövés után.

Djindjic megsebesített testőre, Milan Veruovic és egyes szerbiai lapok - legfőbbképpen a NIN című belgrádi hetilap - szinte a 2003. március 12-én történt merénylet óta élnek a gyanúperrel, hogy a miniszterelnök életét kioltó golyó nem a szóban forgó irodaházból, hanem ellenkező irányból érkezett, és legalább két orvlövész vett részt a gyilkosságban.

Djindjic feltételezett gyilkosainak pere a vége felé közeledik, jogi szakértők szerint az év végén ítélethirdetés is várható. A pert mindig három-négy hétre megszakítják, mert az elsőrendű vádlottnak, a merénylet értelmi szerzőjének tartott Milorad Lukovic Legija titkosszolgálati tisztnek három másik múltbeli politikai gyilkosság miatt is felelnie kell a bíróság előtt.